A Krimit tud országos versenyről tértek haza győztesen

2019.10.18. 16:14

Megyei diákok a legjobbak

A szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzős osztályának diákjai nyerték az idei „Krimit tud” elnevezésű bűnmegelőzési vetélkedőt, amelyet Békéscsabán rendeztek. A drog és az internet veszélyeiről is volt szó.

Suki Zoltán

A szentesiek mindig az elsők között végeznek. Fotó: Police.hu

Kiss Dorina, Wágner Dóra, Raffai Zoltán és Rácz Máté nyerte az idei „Krimit tud” nevű bűnmegelőzési vetélkedőt. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzős diákjai a békési megyeszékhelyen csaptak össze. A csapatok a „Beugró” című televíziós műsor tematikája alapján játszottak el különböző szituációkat. Ezek a fiatalokat leginkább érintő dolgokról, például a közösségi oldalak használatáról, a drog- és az alkoholfogyasztás veszélyeiről, valamint az elkövetővé, illetve áldozattá válásról szóltak.

A feladatokban a meghatározott kerettörténet lehetőségein belül kellett improvizálniuk a versenyzőknek. Az előadások mindegyike vidám és szórakoztató volt, a diákok pedig a színjátszás számos eszközét kihasználva a saját nyelvezetükkel mutatták be, hogy mit gondolnak egy-egy témakörről.

A szentesiek mindig az elsők között végeznek. Fotó: Police.hu

A háromtagú zsűri bűnmegelőzési és színészi szempontból is értékelte a csapatok teljesítményét. A versenyben második helyen végzett a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium csapata, míg a harmadik helyet a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium tanulói szerezték meg. A győztes szentesi csapat 2019. november 12-én Budapesten képviseli Csongrád megyét a „Krimit tud” országos döntőjén.

A vetélkedőt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya hívta életre kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal, hogy a középiskolás fiatalok foglalkozzanak a bűnmegelőzéssel, és játékos formában elsajátítsák és használják a helyes viselkedési normákat.

A megyei diákok egyébként hagyományosan jól szerepelnek a Krimit tudon. Tavaly Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megye 9 középiskolásokból álló csapata indult a régiós versenyen.

Akkor Csongrád megyét a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói képviselték – mindegyik csapat kiváló teljesítményt nyújtott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában