A vízmintákat a helyi gimnazisták és tanáraik az iskola laborjában vizsgálják

2019.10.18. 12:44

Mérnek, számlálnak és túrát szerveznek a környezetvédők

A Mol Helyi Érték programon pályázott sikerrel a Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete, a „Csongrád környezeti és természeti állapotának vizsgálata, népszerűsítése” című pályázatukkal félmillió forintot nyertek. Az összegből levegő-, víz-, zajszennyeződés-mérő műszereket, teszteket vásároltak, amelyekkel már neki is láttak a munkának.

Majzik Attila

Érdekes vízi világot leshettek meg a középiskolások. Fotó: Majzik Attila

– A városban tizenegy helyen végeztünk forgalomszámlálást, zajszintmérést és légszennyezettség-mérést a helyi középiskolások segítségével, de a páratartalmat, a hőmérsékletet és a légnyomást is rögzítettük – beszélt programjuk megvalósításáról Deák József. – Elkezdtük a vízmintavételek bemérését is, mind a négy csongrádi közkútból vettünk mintát, illetve a serházzugi holtágból, a Tiszából és három bányatóból is, ezenfelül tíz-tizenöt helyről kérünk be vízmintát ásott és fúrt kutakból Csongrád határából – mondta el a környezetvédők elnöke.

Érdekes vízi világot leshettek meg a középiskolások. Fotó: Majzik Attila

Az adatok értékelése folyik – a vízmintákat például a helyi gimnazisták és tanáraik az iskola laborjában vizsgálják –, a kiértékelésük körülbelül november közepére várható. Az ismeretterjesztést előadásokkal is segítik, legközelebb a levegőminőségről lesz szó október 24-én a volt Galéria tárgyalótermében.

Emellett a környezetvédők terepre is viszik a gyerekeket, hogy minél jobban megismerhessék Csongrád természeti értékeit. Egy általános iskolás csoporttal a Körös-torokot és a serházzugi holtágat járták be, a középiskolásokat pedig a Holt-Tiszához, az Aranysziget erdejéhez, a bokrospusztai holtágakhoz és a bokrosi víztározóhoz vitték el a környezetvédők.

– Szeretnénk, ha a gyerekek megismernék a puszta növény- és állatvilágát, mert itt is sok ritkasággal lehet találkozni. A bokrosi pusztán virágzik például pár négyzetméteren a mételyfű, amely nincs máshol az egész Kiskunsági Nemzeti Park területén – részletezte Deák József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!