Honismeret

2019.11.30. 21:15

Összetart a régi Csanád vármegye

A makói fióklevéltár – mint megírtuk – nemrégiben megkapta az egykori Csanád vármegye teljes, 1,1 kilométernyi levéltári anyagát. A vármegyéhez tartozott, jelenleg Békés megyei községek honismereti csoportjainak képviselői a hét végén ezt megnézhették, s együttműködési megállapodást is kötöttek a múlt közös ápolására.

Szabó Imre

Békés megyei honismereti csoportok képviselői nézték meg Csanád vármegye iratanyagát Makón. Fotó: Szabó Imre

- Az egykori Csanád vármegye nyugati felén lévő településeket jövőre kárpótolni fogja a történelem, hiszen a megye felveszi a Csongrád-Csanád nevet. A Békés megyéhez csatoltakat viszont nem, pedig ott is erősen él a csanádi identitás – mondta a hétvégén, a makói fióklevéltárban rendezett találkozó apropójáról Urbancsok Zsolt főlevéltáros, a fióklevéltár vezetője.

Békés megyei honismereti csoportok képviselői nézték meg Csanád vármegye iratanyagát Makón. Fotó: Szabó Imre

Megírtuk: miután új épületbe költözött és megújult a makói közgyűjtemény, mint az egykori megyeszékhely reprezentálója visszakapta a valamikori Csanád vármegye teljes, 1,1 kilométernyi levéltári anyagát Szegedről. Éppen ezért lehet most a fióklevéltár a jelenlegi megyehatár által egymástól elválasztott egykori csanádi települések együttműködésének kovásza a múlt őrzésében.

A találkozó résztvevőinek Urbancsok Zsolt a levéltárat és a Csanád vármegyei gyűjteményt is megmutatta. Fotó: Szabó Imre

A találkozóra 8 egykori Csanád vármegyei, ma Békés megyéhez tartozó településről jöttek el az ottani önkormányzatok, honismerettel és helytörténettel foglalkozó civil szervezetek vezetői, képviselői, illetve a hagyományőrzést szívügyüknek tekintő magánszemélyek. Csatlakozott hozzájuk a makói Szirbik Miklós Egyesület is, és ernyőszervezetet alapítottak Csanádi Kör néven.

Fotó: Szabó Imre

Az ebben részt vevő mezőkovácsházi Balogh György Honismereti Egyesület elnöke, Albertus László a Délmagyarországnak azt mondta, a makói fióklevéltár révén olyan anyagokhoz férhetnek most egyszerűen hozzá, amelyek múltjuk feltérképezésében felbecsülhetetlen jelentőségek. A makói levéltárosok ráadásul felajánlották, hogy ha megkeresik őket, elvégzik az előzetes iratfelkutatást és segédletet is adnak a kutatómunkához.

Békés megyei honismereti csoportok képviselői nézték meg Csanád vármegye iratanyagát Makón. Fotó: Szabó Imre

A Csanádi Kör működésének a későbbiekben a résztvevők reményei szerint lesz egy nagy, közös eredménye: elkészülhet az egykori Csanád vármegye monográfiája.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!