Közösség

2019.09.28. 21:06

Szent Mihály napjának előestéjén összegyűlt a település apraja-nagyja – galéria

Szent Mihály napjának előestéjén családi napot tartottak a szentmihályi plébánián. Itt egyben az itt működő családi bölcsőde 10. születésnapját is megünnepelték.

H.E

Családi nap a szentmihályi plébánián. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba [email protected]

Először tartottak családi napot a szentmihályi plébánián, melynek apropója kettős volt. Tíz évvel ezelőtt, amikor megszűnt az általános iskola, családi napközi indult itt a plébánián, ez később átalakult családi bölcsődévé és azóta is működik három csoporttal. – Már hét csoportunk van a városban sok helyen, ám mivel itt kezdünk, ez nagyon kedves a szívünknek. Eljöttek egykori bölcsődéseink, valamint azok a gondozónők, akik korábban itt dolgoztak – magyarázta Szendrényi Marietta, a Palánta Családi Bölcsőde koordinátora.

A másik apropó az, hogy a Szent Mihály Plébánia templombúcsúja, az ünnepi szentmise mindig szeptember utolsó vasárnapján van, így az ünnep előestéjén egy olyan közösségi napot szerveztek idén először, ahol a hívek, a hittanosok és a családok találkozhatnak egymással. – Ez azért érdekes, mert így összetudtuk hozni a régóta itt élő lakosokat azokkal a családokkal, akik nemrégiben költöztek ide. Az a célunk, hogy hidat képezzünk közöttük – tette hozzá a Szendrényi Marietta.

Szilvia négy évig dolgozott itt kisgyermek gondozóként, fiai is itt nőttek fel, ezért örömmel jöttek vissza a tíz éves évfordulóra. A fiúk elmondták, az íjászkodást várják nagyon. Gilice Attila hittan tanártól megtudtuk a plébánia kertjében működik egy íjászkör, minden szombaton edzenek a helyiek, akik most a vendégeket is bevonták a gyakorlásba.

Tündéék Klebelsberg-telepen élnek, ám itt keresztelték meg fiaikat, ide járnak hittanra, így örömmel jöttek a rendezvényre. Párja, Csaba a maga által készített kézműves termékekkel, sonkával, aszalt paradicsommal kínálta a résztvevőket. Nem csak ők, más falubeliek is eljöttek megmutatni portékáikat. Az édesanyák házi süteményt hoztak, míg az udvari kemencét már reggel bemelegítették, ebben kenyérlángost sütöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában