Néptáncgála

2019.10.27. 12:11

Több mint hetven táncos ropta Algyőn

Ötödik alkalommal rendezték meg a Zsibongó Néptáncgálát Algyőn, ezúttal a deszkiek és a szegediek érkeztek vendégségbe.

Kiss Anna

Több mint hetven táncos ropta Algyőn. Fotó: Kuklis István

Algyőn hagyománnyá vált, hogy ősszel Zsibongó Néptáncgálát rendez a helyi Zsibongó Néptáncegyüttes. A programra mindig vendégül hívnak több környékben lévő tánccsoportot, ezúttal a deszki Tiszavirág Néptáncegyesület és a szegedi Délikert Möndörgő Néptáncegyüttes lépett pódiumra, így összesen több mint hetven táncos ropta szombat este az Algyői Faluházban.

Több mint hetven táncos ropta Algyőn. Fotó: Kuklis István

– Minden október végén gálaműsort rendezünk azzal a céllal, hogy megmutassuk, mit tanultunk az előző évben. Mindig hívunk vendég előadókat is a számunkra kedves megyei csoportok közül, sőt tavaly a testvértelepülés néptánccsoportja is fellépett, ők sajnos most más jellegű elfoglaltság miatt nem tudtak eljönni közénk. Úgy vélem, igen nívós együttesek lépnek színpadra most is, kicsik és nagyok egyaránt megmutatják tánctudásukat – nyilatkozta lapunknak Hegedűs Edit, a Zsibongó Néptáncegyüttes vezetője.

Fotó: Kuklis István

Főként kis-magyarországi táncokat jártak, volt dél-alföldi, bagi, rábaközi és dunántúli is, tehát az ország minden csücskéből merítettek a csoportok a magyarság hagyományaiból. Külön varázsa volt az estnek, hogy élőzenére mutatkoztak be a néptáncosok, akiknek a Kender Zenekar húzta a talpalávalót.

Fotó: Kuklis István

Évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a programot az algyőiek körében, ez szombaton is meglátszott, egy tűt sem lehetett elejteni a nézőtéren, annyian voltak. A helyeik mellett Deszkről és Szegedről is jelen voltak a táncosok családtagjai, barátai.

– Mindamellett, hogy mindenki bemutatkozási lehetőséget kap, közösségteremtő céllal szervezzük meg a gálát. Szeretnénk mindenkinek megmutatni, hogy mekkora ereje van a közösségeknek a tánc által, hisz nem biztos, hogy minden lépés úgy jön ki, ahogy szerettük volna, de az a szeretet, ami átjárja az előadást és a csoportokat, azt fontos bemutatni, átadni – hangsúlyozta Hegedűs Edit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!