Egykor kocsma állt a helyén

2019.09.24. 18:42

Töltsék meg élettel, programokkal – felavatták a Szent Imre Közösségi Házat

TOP-os pályázaton, a lemaradt városrészek rehabilitációjában nyert Mindszent a munkákra, az infrastrukturális fejlesztésre pénzt, a végösszeg több mint 50 millió forint volt.

Imre Péter

Felavatták a Szent Imre Közösségi Házat a mindszenti Dózsa-telepen. Fotó: Imre Péter

– Azt kívánom, töltsék meg élettel, programokkal a közösségi házat – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő tegnap Mindszenten, a Dózsa-telepi Szent Imre Közösségi Ház avatásán. – Számomra a Dózsa-telep, ahol gyerekként is többször jártam, mindig olyan volt, mintha nem lenne a település szerves része. De a változás a fejlesztéseknek köszönhetően tapasztalható. A közösségi ház nagyszerű, de csakis akkor válhat városrészi központtá, ha megtöltik az emberek, a rendezvények – közölte még.

Felavatták a Szent Imre Közösségi Házat a mindszenti Dózsa-telepen. Fotó: Imre Péter

A Szent Imre Közösségi Ház helyén romos épületegyüttes, egykori kocsma, bolt és terménydaráló állt. TOP-os pályázaton, a lemaradt városrészek rehabilitációjában nyert a kisváros a munkákra, az infrastrukturális fejlesztésre pénzt, a végösszeg több mint 50 millió forint volt. A projektben megvalósulnak – augusztusban a műszaki átadás-átvétel után már el is kezdődtek – szociális, közösségformáló, felzárkóztató programok, de családi eseményeknek is helyt adhat a közösségi ház. Az épületben 80 négyzetméteres rendezvényterem, 60 négyzetméteres szolgálati lakás – a szociális munkásnak –, és a polgárőröknek egy szolgálati hely található.

Fotó: Imre Péter

– A Szent Imre Közösségi Házban tükröződik Mindszent politikája: a kötelező feladatok mellett mindig nagy figyelmet fordítottunk a fejlesztésekre, melyből az utóbbi időben a Dózsa-telep is részesült, számos felújítás valósult meg a városrészben. Büszkék lehetünk az elért eredményekre – mondta Zsótér Károly polgármester.

Az ünnepség zárásaként Farkas Sándor és Zsótér Károly átvágta a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is átadva a helyieknek a Szent Imre Közösségi Házat, mely ezután a választás előtti utolsó testületi ülésnek adott otthont.

Farkas Sándor és Zsótér Károly szalagátvágással avatta fel a Szent Imre Közösség Házat. Fotó: Imre Péter

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!