Tudósító

szponzorált tartalom
Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány
Ma felkészülési mérkőzést játszik A Szeged–Csanád Grosics akadémia
A Magyar Labdarúgó-szövetség által tervezett őszi program első hónapjában összesen hét mérkőzést tartogat a labdarúgó NB II-ben szereplő csapatoknak.
Klasszismezőny szavazott – a férfi Kézisek kézise zsűrije
A Kézisek kézise női szavazás zsűrijéhez hasonlóan a döntnöki testületbe azonos módszerrel ezúttal a férfi nemzeti válogatott egykori és jelenlegi magyar szövetségi kapitányait kértük fel, akik között többen akár maguk is jelöltek lehetnek a legjobbak közé a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játékában.
A Watchmen és a Hihetetlen vezeti a tévékritikusok jelöléseit
Négy-négy jelölést gyűjtöttek be.
Bayer Zsolt halálát kívánta, most pedig a kormányzati oldalak meghekkelésére buzdít az egyetemi oktató
A meghekkelésre buzdító tanárember bejegyzését egy másik BGE-s adjunktus is megosztotta.
Hattal emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt két beteg
Az aktív fertőzöttek száma 660 fő.
A járvány megállította az erdélyi turizmus növekedését
2019 novembere és 2020 márciusa között az Erdélybe érkező vendégek száma 14,1 százalékkal, a vendégéjszakáké 13,7 százalékkal csökkent.