Úgy érzik, itt a tavasz - előbújtak a hóvirágok Alsóvároson

szponzorált tartalom
MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért
Pásztor István: az európai hatalmak száz éve meg akarták ölni Magyarországot
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak, valamint a kormánynak Magyarország nemzet- és szomszédságpolitikájáért.
Lármafát lobbantottak lángra a huszárok Újszentivánon
A hagyományőrzők az újszentiváni emlékparkban őrtűzzel emlékeztek Trianonra.
Megkétszerezik a külhoni lelkészek jövedelemkiegészítését
A támogatást felekezettől függetlenül minden olyan területen megkapják, ahol magyar ajkú hívek között szolgálnak lelkészek.
Hazánk megmaradásáért túráztak
A magyarság borzasztóan nehéz 100 éve előtt adóztak.
Kiss-Rigó László: a nemzeti összetartozás nem ismer határokat
Balog Zoltán református lelkész pedig azt hangsúlyozta beszédében, hogy az 1920. június 4-én történtek emléke bűnbánatra, szolidaritásra és hálára tanít.
Magyarország minden szempontból felkészült a rendezésre
A biztonsági szolgálat, valamint a rendőrség feladata lesz, hogy a nézőket távol tartsák, és egy komplett laborháttér lesz jelen a verseny helyszínén.