Fejlődés

2019.09.19. 18:09

Végre javítják az úthibákat

Öt év múltán végre kijavítják a szennyvízberuházás után maradt úthibákat Makón. Emiatt november végéig a város több pontján kell aszfaltfelbontással is járó munkákra számítani – a hibajegyzékben több mint 3 ezer probléma szerepel.

Szabó Imre

Úthelyreállítás Makón.

Fotó: Szabó Imre

- Remélem, hamar végeznek, mert így elég nehézkes a közlekedés – mondta egy idős asszony a makói Jókai utcában. Igaza van: az aszfalt középütt, nagyjából az utca teljes hosszában fel van bontva, autó csak nehezen fér el. Hasonló a helyzet a vele párhuzamos Alma utcában is, de az elkövetkező hetekben a város más részein is találkozni lehet majd hasonlóval. Az ok: megkezdődött a szennyvízcsatornázás után maradt úthibák kijavítása – egyébként a garanciális határidőn túl, miután a kivitelező konzorcium halasztást kért és kapott.

Megírtuk: a hivatalosan 2014 őszén lezárult szennyvízberuházás öt települést – Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Magyarcsanád, Maroslele – érintett. Olvasóink panaszai nyomán többször megírtuk, de testületi üléseken is szóba került, hogy több helyen gyenge minőségűek, néhol egyenesen balesetveszélyesek lettek az útburkolatok. Annak idején azt is megtudtuk, a garanciális javítások az átvételtől számított 5 évig folynak, a garanciális időszak 2019 őszén jár le. Az, hogy a konzorcium halasztást kapott a térségi önkormányzatok társulásától a munkák befejezésére, a legutóbbi makói testületi ülésen derült ki.

Zsámboki Zsolt, a polgármesteri hivatal beruházási csoportvezetője lapunknak azt mondta, több mint 3 ezer úthibát tártak fel kollégái, akik március-április során járták végig a várost. Ezek között van megsüllyedt aszfalt, csattogó fedlap, tönkrement padka, helyre nem állított zöldterület – egy részüket a lakosság is jelezte. A hibákat a kivitelező konzorciumban résztvevő cégek újra felmérték, majd a lista véglegesítése után most láttak neki a munkának – persze menet közben is végeztek javításokat. Az átvétel folyamatosan fog zajlani a mérnökszervezet jóváhagyásával, ahogy egy-egy terület elkészül; a végső határidő november vége.

35 millió szilárd burkolatra

A makói önkormányzat saját költségvetéséből 36 milliót szánt idén 4 olyan út újbóli burkolására, amelyeknél ez eddig hiányzott – jelentette be az egyik érintett utcában, a Barcsayban Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kovács Sándor, a körzet képviselője. Ez összesen 724 méter hosszúságú aszfaltozást jelent. Voltak más utak, amelyeket részben újítottak fel, Honvédban 14 utca kapott friss burkolatot és külterületi utakat is járhatóvá tettek – ilyen például a jángori.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában