Helyi gazdaság

2020.09.15. 12:51

Átadták a 300 milliós uniós forrásból felújított Partfürdőt

Október végére kaphat a vadiúj móló uszadékterelőt, a kishajósoknak pedig kártérítést fizetnek. Elkészült a Partfürdő fejlesztése, szabadidő komplexumot kaptak a szegediek európai uniós forrásból.

K. A. R.

Fotós: Kuklis István

Fotós: Kuklis István

Október végére kihelyezik az uszadékterelőt a Partfürdőn, ami majd megoldja a Maros áradásakor a Tiszára érkező hordalék feltartóztatását – árulta el kérdésünkre Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője.

Szeptember 15-én zárult le ugyanis hivatalosan a Partfürdő turisztikai fejlesztése mintegy 300 millió forintos uniós forrásból, az erről szóló sajtótájékoztatón lapunknak azt is elmondta Jávorszky, hogy az eredeti tervekben benne volt az uszadékterelő kihelyezése, de később szakemberek javaslatára kiemelték a projektből, mert nem látták szükségesnek, viszont az idei áradás megmutatta, hogy igenis kell.

Az uszadék miatt az új kishajókikötő északi mólóját is ki kellett venni a vízből, így a hajósok hiába fizettek bérleti díjat, nem tudták használni a kikötőt. Jávorszky kérdésünkre kedden elmondta, mindannyian kártérítést kapnak.

A sajtóeseményen a vezető kiemelte, a Partfürdő az egyik legjobb hely lett Szegeden, a tervezésért és a kivitelezésért is dicséretet kaptak, de az idei nyár az árvíz, a koronavírus és a Maros miatt nem volt sikeres, fürdőzni sem lehetett, mert a Tisza vize nem volt alkalmas erre.

Nagy Sándor alpolgármester arról beszélt, hogy a turisztikai fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy a Tisza-part vonzó kikapcsolódási helyszín legyen a szegedieknek és a nem szegedieknek egyaránt. Hozzátette, a parton sétányt alakítottak ki, játszóeszközöket helyeztek ki, valamint az infrastruktúrát is fejlesztették, míg a vízi részen egy úszóművet hoztak létre kishajókikötőkkel.

Az uniós program által a 96 méter hosszú kikötőállomásnál összesen 48 hajó tud kikötni, de szükség esetén 72-re bővíthető a férőhelyek száma. Az úszóművet úgy alakították ki, hogy a mozgásukban korlátozottak is használni tudják.

A Partfürdő megújításával egy rekreációs szabadidőpark komplexum jött létre, amely magába foglal egy vízparti fürdőt, rendezvényteret, kempinget, kikötőt és horgászhelyet is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában