Ingatlanbérlés

2020.11.04. 15:45

Lesznek, akik négyszeres lakbért fizethetnek Vásárhelyen

A vásárhelyi közgyűlés módosította a lakások bérletéről szóló rendeletet. A képviselők a nyáron fogadtak el új lakás­rendeletet, ám az elmúlt negyedév tapasztalatai alapján vált szükségessé a változtatás.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika / Archív fotó

Hódmezővásárhelyen idén jú­niusban a HVSZ Zrt. vette át az önkormányzati ingatlanok kezelését.

Sokan nem örültek

A rendeletben az is benne foglaltatik, hogy ha a bérlakásokban élők egy főre jutó havi nettó jövedelme meghaladja a mindenkori nyugdíjminimum két és félszeresét, vagyis most a 71 ezer 250 forintot, megszűnik a szociális bérlakásra való jogosultságuk. A város polgármestere egy Facebook-bejegyzésében azt írta, illetve egy la­kossági fórumon is elhangzott, hogy az érintett bérlőknek nem kell kiköltözniük a lakásokból, viszont a rendelet értelmében kétszeres havi bérleti díjat kell majd fizetniük. Ez sem nyugtatta meg a város talán legsze­gényebb utcáiban, a Dobó, a Bibó és a Janáky utcában élőket.

Lapunknak egy hónapja több ott lakó azt nyilatkozta, hogy félnek és bizonytalanságban élnek. Vannak, akik 74 ezer forint nyugdíjból élnek, így nem egészen 3000 forint miatt duplázódna meg a lakbérük. Mire kifizetik a csaknem 30 ezer forintot, a vizet és a villanyt, tüzelőre, gyógyszerre, élelemre alig marad pénzük.

Differenciáltan emeltek

A közgyűlésen a képviselők többsége megszavazta, hogy amennyiben a bérlakásokban élők egy főre jutó nettó jövedelme a nyugdíjminimum két és félszerese és az ötszöröse közé esik, akkor a bérbeadó kétszeresére emelheti a bérleti díjat. Ha a lakók egy főre jutó jövedelme a nyugdíjminimum ötszöröse és hét és félszerese közötti, akkor háromszorosára, ha hét és félszerese és tízszerese közötti, akkor a bérlőknek négyszer annyi bérleti díjat kell fizetniük, mint korábban. A rendelet módosítása azt is tartalmazza, hogy ha a bérlők nettó egy főre jutó jövedelme csak 10 százalékkal lépi át a megszabott határt, akkor a Lakásügyi Tanácsadó Testület méltányosságból eltekinthet a kizáró feltétel alkalmazásától.

Cseri Tamás fideszes képviselő szerint a magasabb jövedelemmel rendelkezők kevésbé maradnak a szociális bérlakásokban, mivel a lakások felújí­tásra szorulnak, ráadásul a hangoskodások, cirkuszok is eléggé gyakoriak arrafelé.

Nem jár a kedvezmény

Gyöngyösi Ferenc képviselő ki­­emelte, kétféle lakás van a Dobó, a Bibó és Janáky utcában. Az egyiknek 11 ezer 700, a másoknak 14 ezer 300 forint a bérleti díja. Ha egy négytagú család bevétele nettó 320 ezer forint, akkor nem olyan nagy különbség, hogy 14, vagy 28 ezer forintot kell fizetni. Azt mondta, ez nem büntetés, aki meghaladja a meghatározott összeget, annak nem jár a kedvezmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában