Záportározót terveznek a Hódtó mellett

2021.02.18. 17:56

Ha elkészül, nem fáj a belvíz miatt a fejük

A belvízi kockázatot csökkentik egy várhatóan tavasszal kezdődő fejlesztéssel: csaknem tízhektáros, 150 ezer köbméteres záportározót terveznek a vásárhelyi Hódtó mellett.

T. Sz.

A csatornákat és a víztározókat szerte az országban modernizálják, így a Tisza vidékén is több helyen. A vásárhelyi beruházás az ATIVIZIG projektelemeként valósulhat meg.

Lapunknak Kozák Péter igazgató elmondta: cél a felkészülés az éghajlatváltozásra és az esetleges időjárási szélsőségekre. Javítanak a vízgazdálkodási feltételeken azzal, hogy segítik a belvizek szabályozott levezetését, a vízhiányos időszakokra viszont éppen a vízvisszatartás feltételeit teremtik meg.

Jelenleg a Hódtó-Kis-tiszai-csatornán Vásárhely belterületéről csúcsidőben érkező csapadékvíz meghaladja az önkormányzati szakasz kapacitását, hiszen az a termálcsurgalékvizeket és a Kútvölgy-Kakasszéki-csatornán érkező vizeket is fogadja. A csapadék átmeneti tározása nélkül a felszíni és a felszín alatti vizek tovább károsodhatnak, növekszik a belvíz kockázata, és a száraz időszakokban irreális költséggel orvosolható a vízhiány.

A belvízcsatornák fejlesztésére és rekonstrukciójára az Európai Unió 5,989 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást folyósít. A beruházáson belül a vásárhelyi térségi vízrendszer rekonstrukcióköltség-tervezete mintegy 1,2 milliárd forint. A térségi munkálatokat várhatóan idén tavasszal kezdi meg és zárja le az ATIVIZIG.

Címkék#Hódtó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában