lehűlt a talaj hőmérséklete is és a föld egyre szárazabb

2021.04.09. 18:15

Kivárnak még a gazdák a kukorica vetésével

A szeszélyes április kibabrált a gazdálkodókkal. Hideg van, a talaj hőmérséklete is visszacsökkent 5-6 Celsius-fokra. Akik az elmúlt hetekben hozzáláttak a munkához, most azok is leálltak, várják a melegebb éjszakákat és nappalokat. Csapadékra is szükség lenne, de nem olyan mini áprilisi hóviharokra, mint ami tegnap is előfordult a megye több településén.

Kovács Erika

A már kikelt őszi vetést öntözni kell a szárazság miatt. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

– Mindig történik valami olyasmi, ami még nem volt. Áp­­rilis 8-án például éppen esik a hó Szentesen, illetve ahogy a meteorológusoktól megtudtam, ennek a csapadékformának hó­­val kevert eső a hivatalos neve – mondta Kovács György, a szentesi Árpád-Agrár Zrt. növénytermesztési igazgatója.

Az elmúlt év ismétlődhet

Hozzátette, sajnos úgy tűnik, megismétlődik az elmúlt év, már ami a föld szárazságát illeti. Legalább egy hónapja nem volt számottevő eső.

– Ez a mai havas csapadék jelentéktelen volt, a szél azonnal fel is szárította. A talaj rendkívül száraz, ezt jól jelzi, hogy amikor dolgoznak a földön a gépek, akkor hatalmas porfelhő veszi őket körül – érzékeltette Kovács György.

A már kikelt őszi vetést öntözni kell a szárazság miatt.
Fotó: Karnok Csaba

Az elmúlt napokban éj­­szakánként ismét fagyott, és a nappali hőmérséklet is alacsony volt. A talaj hőmérséklete emiatt visszacsökkent 5-6 Celsius-fokra, ezért jelenleg alkalmatlan a vetésre.

Húsvét előtt, amikor ideális volt a hőmérséklet, a talajhőmérséklet is 10-12 fok körül volt, akkor hozzáláttak a vetéshez, de már napokkal ezelőtt leálltak, és várnak.

Az Árpád Agrár Zrt. 400 hektár napraforgót, 50 hektár zöldborsót és lucernát vetett eddig. A kukoricával és a maradék nap­­raforgóval pedig megvárják a jó, vagy legalábbis jobb időt. Kovács György úgy számol, ha a meteorológusok előrejelzése bejön, vagyis a hét vége felé emelkedik a hőmérséklet, akkor a jövő hét végén már vethetnek.

Hiányzik az eső

Mihály Károly gazdálkodónak 100 hektár szántója van Székkutason, valamint 60 hektár gyepterülete. Őszi kalászosokat, őszi mákot, valamint napraforgót, takarmányborsót, lu­­cernát, kukoricát termeszt minden évben. A tavaszi talaj-­előkészítő munkákkal már végzett a területén.

– Vetni még nem kezdtünk, mert nagyon hideg van. A jó idő nagyon rövid ideig, csupán néhány napig tartott.

A ré­­gi öregek Szent György napja előtt egyébként nem vetettek.

Ez mára már megdőlt, hiszen hamarabb szoktunk kezdeni április 24-énél, de most még nem jött el az ideje. Talán a hét végén, de inkább a jövő hét elején látunk hozzá a nagy munkához – mondta a gazdálkodó. Mihály Károlytól megtudtuk, a talajban még van némi nedvesség. A korábbi években éltek már meg ennél sokkal nagyobb szárazságot is az év ugyanezen időszakában. Körülbelül 10-15 milliméter eső azonban hiányzik a földből.

Mihály Károly arról is beszámolt, hogy az őszi vetés viszonylag jól áll, a gabona szépen fejlődik.

Vetésre kész a föld

Hajdú Aladárné Hódmezővásárhely külterületén, Mátyáshalmon gazdálkodik, 5 hektárt művel.

– A lucernát elvetettem, de nem néz ki sehogy sem, nem volt rá csapadék.

A tavaszi árpa is a földben van már körülbelül három hete. A kukoricával még várok. A földjeim vetésre készek, már csak a jó idő hiányzik – mondta az asszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában