Hódmezővásárhely

2021.06.09. 13:15

Újra kiírták a bölcsőde felújítási pályázatát

Az önkormányzat ismét kiírta a pályázatot a Teleki utcai Bölcsőde 230 millió forintos átalakítására. Jó három hete hirdették ki a nyertest, amit már vissza is vontak, mert utólag rájöttek, hogy az egyik jelentkező anyagában visszaköszönt egy titkosnak minősített adat.

Kovács Erika

– Ismét kiírtuk a pályázatot, mert nem találtuk az előző pályázat integritását megfelelőnek. Bizonyos, általunk bi­­zalmasnak, titkosnak minősített adatok visszaköszöntek egy egyébként nem nyertes pályázatban. Komoly nyomozást is indítottunk

– jelentette be a múlt vasárnapi élő videójában Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Lapunk megkeresésére Márki-Zay hangsúlyozta, az egyenlő esélyek érdekében ír­­ták ki újra a pályázatot. A kiszivárgott adatot most már minden pályázó számára publikussá tették.

– Felveti a gyanút, hogy valaki valakivel összejátszhatott, aki hozzáfért a bizalmas adathoz

– hangsúlyozta a polgármester.

A Teleki utca 10. szám alatt 2012-ig 3 csoportos, 35 férőhelyes bölcsőde működött, amelynek újranyitása igényként merült fel a városban. Az átalakítás után 2 csoportban 26 kisgyermeket fogadnak majd. A felújításra a TOP-os pályázaton 230 millió forintos, 100 százalékos támogatást nyert az önkormányzat. Márki-Zay Péter idén februárban azon aggódott, hogy a város közbeszerzési pályázata még nem került be az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe.

A felújításnak december 31-éig kell elkészülnie. Archív fotó: Kovács Erika

Akkor azt hangsúlyozta, hogy minél később zajlik le az eljárás, annál később lehet munkához látni.

Áprilisban a helyi városi tévében panaszolta, hogy négy hónapig halogatta a minisztérium a pályázat megjelentetését. Arról is beszélt, hogy a városi projektek gyakran ütköznek a bölcsődéjéhez hasonló akadályokba, ezért nem tudja az európai uniós forrásokat gördülékenyen hasznosítani a város.

Arra a kérdésünkre, hogy az új pályázati kiírással nem kerül-e veszélybe a kivitelezés megvalósítása, amelynek határideje idén december 31-e, a polgármester elmondta, hogy emiatt körülbelül 1 hónapot csúszik a beruházás. A győztes pályázó korábban úgy nyi­­latkozott, hogy az előírt 6 hónapnál rövidebb idő alatt is megvalósítható az átalakítás.

Címkék#bölcsőde
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában