Helyi gazdaság

2021.07.14. 09:51

Nyereséges lehet majd az IKV

Kicsivel több mint 4,5 millió forint nyereséggel számol az idei évre Szeged ingatlankezelő cége, az IKV. Legalábbis ez derül ki az üzleti tervükből, amit a legutóbbi közgyűlésen el is fogadtak a képviselők. Az IKV idén legalább 70 lakást szeretne bérbe adni, és még legalább 50 helyiséget, továbbá fenn szeretnék tartani a társaság jövedelmezőségét.

Munkatársunktól

Szinte mindegyik, kizárólag Szeged város tulajdonában álló cég veszteséggel tervez az idei évre, ami nem is csoda, hiszen a koronavírus-járvány ezeket a vállalkozásokat sem kímélte. Üdítő kivétel az IKV, ami – a 2021-es üzleti terve szerint – valamivel több mint 4,5 millió forintos nyereséget tervez idénre. Az üzleti tervet a legutóbbi közgyűlésen el is fogadták a képviselők.

Ebből kiderül, hogy az ingatlankezelő cég nettó árbevétele 4,5 százalékkal lesz kevesebb, mint az előző évben. Ez egyébként így is 2 milliárd 810 millió forint. A bevételük azért csökkent jelentősen, mert a járvány miatt kihirdetett, kisvállalkozásokat segítő kormányzati intézkedések lehetővé tették, hogy a vállalkozások kevesebb bérleti díjat fizessenek. Ráadásul a cég tulajdonosától, azaz a várostól sem jött annyi lakásfelújítási megbízás, mint korábban.

Személyi jellegű ráfordítá­sokra, tehát például fizetésekre, 1 milliárd 194 millió forintot terveznek költeni. Az IKV-nál 275 ember dolgozik idén, hárommal kevesebben, mint 2020-ban. Az előterjesztésből az is ki­derül, hogy a cégnek a legtöbb pénze továbbra is a lakások bér­­beadásából van, ez valamivel több mint 1 milliárd 209 millió forint. A második legnagyobb be­vételi forrás a helyiségek bérbeadása. Ebből 1 milliárd 182 millió forint bevétellel számolnak.

Csarnó Zsuzsánna, a cég ve­­­­zérigazgatója összegzésként azt írta az üzleti terv végén, hogy idén legalább hetven lakást szeretnének bérbe adni, és legalább ötven helyiséget, és fenn szeretnék tartani a társaság „jövedelmezőségét”. Csarnó Zsuzsánna hang­­súlyozta, hogy a részvénytársaság működése sta­bil, és piaci szereplőként meg­­felelnek a ki­­hívásoknak.

A cégnek a legtöbb pénze a lakások bérbeadásából van, ez valamivel több mint 1 milliárd 209 millió forint.

Címkék#Szeged#IKV

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában