Csongrád-Csanád megye

2021.11.16. 13:40

10 milliárdnál az idei agrárkárok

– Idén október végéig több mint hétezer növénybiztosítási kárbejelentés érkezett a társaságokhoz, a kifizetett és tartalékolt kárösszeg tízmilliárd forintnál tart – írta tegnapi közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsé­­ge. Ebből majdnem 8 milliárd forint értékben a több mint 4500 jégkárbejelentés nyomán kellett téríteni, de jelentős volt az aszálykár és a tavaszi fagykár is, 800, illetve 400 millió forint.

A biztosított növények közül leginkább az őszi káposztarep­­ce, a kukorica, a napraforgó, a kalászosok, az ültetvények és a zöldségfélék szenvedték meg az időjárás viszontagságait. Területileg az Alföldről, a Dél-Dunántúlról és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett a legtöbb be­­jelentés.

A biztosítók ezekben a napokban összesítik azokat az adatokat és befizetéseket, amelyek nyomán a gazdálkodók utólagosan visszakaphatják az idén kötött támogatott növénybiztosításuk díjának maximum hetven százalékát. Évről évre egyre nagyobb az igény erre, a teljes állománydíj jóval meg fogja ha­­ladni a tavalyi mintegy 14,5 milliárd forintot. Az agrártárca ezért október közepén tovább emelte az idei keretösszeget, 11 milliárd forintról 13-ra, ez lehetővé teszi, hogy az igények növekedése mellett is csaknem maximális lehessen a támogatási intenzitás.

A rendszer népszerűségét jellemzi, hogy kilenc évvel ezelőtt még másfél milliárd forint alatt maradt ezen biztosítások teljes állománydíja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában