Helyi gazdaság

2021.12.21. 14:24

Nőttek a termelői árak

– El­­sősorban a növényi termékek áremelkedése miatt az idei első három negyedévben 16 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos időszakához képest. A növényeké 25, az élő állatoké és állati termékeké pedig 1,7 százalékkal nőtt – derül ki a KSH I–III. negyedévi kiadványából. 

A növényeken belül a ga­bona és az olajos magvak je­­lentősen drágultak, áruk di­namikusan, összességében 34, illetve 37 százalékkal nőtt. 

Emögött a világszerte jelentősen csökkenő készletek, az élénk nemzetközi kereslet és a takarmánynövények világpiaci árának növekedése húzódik meg. A gyümölcsök közül az alma ipari értékesítési ára – az idei jó terméseredmény következtében – 27 forint volt kilo­grammonként, ez a tavalyitól 35 százalékkal maradt el. 

Az élő állatok és állati termékek 1,7 százalékos drágulását az élő állatok árának 1,8 százalékos mérséklődése, illetve az állati termékek 9,2 százalékos áremelkedése alakította. 

A vágósertés ára az első három negyedévben 15 százalékkal csökkent, a vágócsirkéé január óta folyamatosan növekszik. Így az év első kilenc hónapjában 10 százalékkal nőtt, a szeptemberi havi árindex már 18 százalék volt. 

A mezőgazdasági ráfordítási árak közül legnagyobb mértékben, 25 százalékkal a műtrágyák ára növekedett. A múlt év vége óta folyamatos áremelkedés volt megfigyelhető, így a harmadik negyedévi műtrágyaárak már 60 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Ebben szerepet játszott a alapanyagul szolgáló földgáz árának nagymértékű emelkedése is. A takarmányok ára közel 25 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában