Szeged

2021.12.02. 09:38

Török vásáron járt a szegedi Gabonakutató

K. A.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szervezésében utazott a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Törökországba, a november végén megrendezett Growtech mezőgazdasági kiállításra.

A török agrárium az ország lakosságának mintegy ötödét foglalkoztatja, és 6 százalékban járul hozzá a GDP-hez, több mint 42 milliárd dollár értékben. Magyarországon ez 3,6 százalék és 9 milliárd dollár. A dinamikusan, évente 1,5 százalékkal növekvő török népesség élelmiszerigénye óriási piac. Az országok mezőgazdaságának méretkülönbségéből adódóan a kétoldalú megállapodások évtizedekre előre biztosíthatnák az agrártermékek és innovációk ér­­tékesítési lehetőségét.

Törökország két legfontosabb termesztett gabonája a búza és az árpa.

– A török és az eurázsiai ex­portpiaci kapcsolatok építése céljából vett részt a Gabonakutató a Growtech mezőgazdasági kiállításon – mondta megkeresésünkre Csigó György Tamás. A kereskedelmi igazgató hozzátette, a múltban voltak az őszi kalászosban kereskedelmi kapcsolataik, amelyek megszakadtak. Most szeretnék ezeket újra felépíteni, de nemcsak Törökországgal, hanem más potenciális közel-keleti ál­­lammal is.

Megtudtuk, szóba jöhető fajtáik az őszi és tavaszi kalászosok, a szója, cirok, szudánifű, a köles és a napraforgó.

– A piac mérete ígéretes, de az éghajlati körülmények, leginkább a csapadék mennyisége és eloszlása, valamint a hőmérséklet jelentősen eltér a hazai viszonyoktól, ezért a fajtákat előbb tesztelni kell az adott országban – hangsúlyozta a szakember.

Kevesen tudják, hogy a honfoglalás előtti török jövevényszavaink egyike az árpa, törökül írva „arpa”, amely ugyanazt jelenti mindkét nyelven.

 

Ezek is érdekelhetik