Az agrárképzésbe kapcsolódik be a város

2022.03.16. 18:30

Egyetemisták gyakorlati helye lett Szentes

A Duna-R Kft. telephelyén ismerkedtek a zöldségnemesítés legkorszerűbb technológiájával a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatói. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált képzésre, a jövőben legalább félévente szervez majd szentesi szakmai napokat diákjainak.

Majzik Attila

A Duna-R Kft-nél járt az egyetemi hallgatók első csoportja. Fotó: Majzik Attila

Tavaly szeptemberben írt alá együttműködési megállapodást az Agrárminisztérium támogatásával a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem valamint a város önkormányzata. Ennek értelmében többek között az önkormányzat vállalta, hogy szakmai segítőként támogatja a MATE gyakorlatorientált oktatási tevékenységét, kutatását, fejlesztéseit, ennek első lépéseként látogattak egyetemi hallgatók Szentesre.

Fotó: Majzik Attila

Bolgárkertészek öröksége

 

– Szentest úgy hívjuk, hogy a Dél-Alföld ékköve. Élen járunk a geotermikus energia hasznosításában, erre alapul az a kertészeti kultúra, amit a bolgárkertészek teremtettek meg. Ez a térség az ország egyik éllovasa a korai hajtatású zöldségtermesztésben, a szentesi paprika pedig megkapta a Hungarikum címet. Ez önmagáért beszél – hangsúlyozta Farkas Sándor agrárminiszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője. Az elődök előtti tisztelgésként ajándékkal és virággal köszöntötte a bolgárkertészek még itt élő leszármazottait.

 

 

Támogat a szaktárca

 

 

Farkas Sándor elmondta, történelmi léptékű agrárgazdasági fejlesztések indultak el az utóbbi években, a kertészet vonatkozásában is: soha ekkora támogatás, pályázati lehetőség nem volt még, emelte ki a képviselő.

 

 

– Az egyik legszebb szakma a kertészet, bízok abban, hogy minél többen választják ezt az életpályát. Remélem a hallgatók sok tapasztalatot gyűjtenek majd Szentesen, amit később hasznosíthatnak majd, a szaktárca a jövőben is minden segítséget megad ehhez az együttműködéshez – fogalmazott Farkas Sándor.

 

Fotó: Majzik Attila

A legújabb technológiát ismerhetik meg

 

 

Mint Szabó Zoltán, Szentes polgármestere elmondta, az önkormányzat igyekszik minden feltételt biztosítani a kertgazdálkodáshoz, mert fontos, hogy elegendő, jól megtermelt, jó minőségű élelmiszer legyen a lakosság számára.

 

 

A házigazda Ruskó József, a Duna-R Kft ügyvezető igazgatója arra tért ki, hogy náluk működik Közép-Európa legmodernebb paprikanemesítéssel foglalkozó kísérleti telepe, cégüknél a legújabb technológiát ismerhetik meg a hallgatók.

 

 

A legjobbaktól érdemes tanulni

 

 

Geösel Andrástól, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem docensétől megtudtuk, most egy huszonöt fős, szőlész-borász- és kertészmérnök-hallgatókból álló csoporttal érkeztek Szentesre. Ezt követően legalább félévente hoznak majd csoportokat a városba, főként másod-, illetve harmadéveseket.

 

 

– A Duna-R Kft. mellett a Délkertésznél és egy cider-üzemben is jártunk. Már évtizedes jó szakmai viszonyt ápolunk helyi kertészeti cégekkel, most ezt próbáljuk tartalommal megtölteni. Minden képzésünkben sok a gyakorlati órák aránya. Kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk az ilyen céges gyakorlatokra, amikor a hallgatókkal termelői üzemekbe megyünk el. Hiszünk abban, hogy a legjobbaktól érdemes tanulni, a paprikatermesztés legkorszerűbb eredményeit pedig itt, Szentesen sajátíthatják el a hallgatók – jelentette ki Geösel András.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában