Kincsesbánya lehet

2022.10.29. 19:30

Gáz jön még a dombból is, amelyből áram lesz - Fotók

Aki csak messziről látja, el sem tudja képzelni mi lehet a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft. Sándorfalvi úti Regionális Hulladékkezelő Központjában, és annak környékén. A szakemberek gyakorlatilag mindenből tudnak energiát előállítani, ha úgy tartja kedvük, és az, amit szeméttelepnek hittünk eddig, egyáltalán nem is az, hanem inkább egy kincsesbánya.

Suki Zoltán

Fotó: Karnok Csaba

Olyan dolgokra derült fény a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. nyílt napján szombaton, hogy a szerencsések, akik bejutottak, nem győzték kapkodni a fejüket. A cég munkatársai több turnusban vitték végig az érdeklődőket a telepen, vagyis inkább telepkomplexumon, amelyből a legtöbben csak a messziről is eléggé feltűnő szemétdombot látták eddig a Sándorfalvi útról.

Az egész ott kezdődött, hogy a telep felé vezető kis útnak is külön neve van. Úgy hívják, hogy Komposztáló út, és a neve nem hazudik, de erről majd kicsit később.

A mi csoportunkat Biacsi Schön Áron fogadta, majd vezette végig. Mindenki kapott egy láthatósági mellényt és egy védősisakot, mert azért lássuk be, veszélyes üzem a hulladékkezelés, könnyen az ember fejélre eshet valami bizonyos részeken, főleg ha laikusként jön-megy, ami persze tilos. Nem mehet be csak úgy akárki, hanem csak az ott dolgozók.

A hulladékkezelési és -elhelyezési részlegvezető sok más mellett beszélt arról, hogy van a telepen egy szennyvíztisztító is, amivel a szemétdombról érkező csurgalékvizet kezelik. A technológia olyan modern, hogy szinte teljesen tiszta víz lesz a folyamat végén az eredmény. A szakember elmondta, hogy például különféle savakkal „molekulákig bombázzák szét” a csurgalékvizet. Amit ezután kapnak, azt visszaöntözik a már említett domb oldalára, de ezzel mossák a kukákat és a gépjárműveket is.

Ezután értünk az építési hulladék lerakóhoz, amelynek egy részét szintén újrahasznosítják. Itt hatalmas gépeket lehetett látni, amivel szétzúzzák és osztályozzák például a beérkezett beton vagy éppen tégladarabokat.

Azzal viszont nem tudnak mit kezdeni, ha egy házbontás hulladéka egy az egyben érkezik, vagyis hullámpapírtól kezdve a műanyagcsöveket mindent tartalmaz. Utóbbit előkezelik, és menet a dombra, az előbbit viszont eladják, vagyis azt is újrahasznosítják, többféle méretben. A közeli napelemparkot, vagyis az oda vezető utakat is innen származó anyagból töltötték fel.

A domb egyébként nem csak a mérete miatt különleges. Megtudtuk, hogy gázt termel, amivel akár amivel áramot állítanak elő, amelyet vissza is termelnek a hálózatba. Ráadásul, ha egy szem hulladék nem kerülne mostantól a szemétdombra, akkor is még évekig termelné az úgynevezett depóniagázt.

Ez persze mind csak egy kis része a hulladékgazdálkodási cég munkájának. A szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás is fontos, és ott is igyekszenek újrahasznosítani, amit csak lehet.


 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában