Szegedi hírek

2022.10.08. 07:00

Üstházban főhet majd a halászlé: ötmilliós áramszámlát kapott a Fehértói Halászcsárda

Ötmilliós áramszámlát kapott az egyik legnépszerűbb és legnagyobb múltú szegedi halászcsárda. Frank Sándor azt mondja, ha minden kötél szakad, legrosszabb esetben beáll a konyhába három fiával és így készítenek majd négyféle halételt a Fehértói Halászcsárdában egy fatüzelésű üstházban. Vidéken sem jobb a helyzet, Makón és Hódmezővásárhelyen is vendéglátóhely zárt be.

Arany T. János-Tábori Szilvia

Felszolgálás a Fehértói Halászcsárdában. A többszörösére emelkedett villany- és gázszámlák korában eljöhet az idő, hogy az udvaron, sátor alatt, fatüzelésű üstben készül majd a halászlé. Fotó: Török János

Két számlával a kezében ült le beszélgetni a szegedi vendéglátás nagy öregje, Frank Sándor a Fehértói Halászcsárdában. Az egyik a csárda januári villanyszámlája, ez 770 ezer forint, a másik az augusztusi, ami 5 millió 100 ezer forint. 

Ezt még ki tudjuk nyögni, de az a legnagyobb baj, hogy ez folyamatos lesz, miközben mindennek, az alapanyagnak is  megy föl az ára. Ez egy őrület. Amikor végigküzdötted az életed, akkor azért joggal számítasz a nyugodt időskorra. Ettől függetlenül örök optimista vagyok és azon tornáztatom az agyam, hogyan lehet ezt megúszni és átvészelni

 – mondta a közismert szegedi vendéglátós, csárdagazda és mesterszakács, akivel egy nagy bogrács harcsahalászlé mellett beszélgettünk arról, mit jelent számukra a rezsicsökkentés csökkentése után kapott több mint ötmilliós áramszámla.
 

Frank Sándor csárdagazda az ötmilliós villanyszámláról: Amikor végigküzdötted az életed, akkor azért joggal számítasz a nyugodt időskorra. Fotó: Török János

Aki nem termel, elengedik

A koronavírus-járvány megtanított arra, hogy nem szabad bevállalni a költségeket. Létszámot kell csökkenteni. Aki nem termel, például az udvaros és a zenészek, azt el kellett engedni. A nyolc órát levisszük négy órára, így bár csökkentett munkaidőben dolgozik mindenki, de senkit se kell kirúgni. A legrosszabb esetben beállunk négyen a három fiammal a konyhába, lesz halászlé, rántott hal, halpaprikás és túrós csusza. Viccelődöm persze, de még lehet, hogy ez lesz

 – mondta a vendéglátós, akinek négy éttermében 120 alkalmazottja van.

Majd sátor alatt főzik a halászlevet

A gáz esetében is bajban lesznek, mert év végén jár le a szolgáltatóval kötött szerződésük, utána ott is a többszörösére emelt díjon számláznak. 

Van saját tűzifánk, át tudunk állni üstházra. Majd sátor alatt főzzük a halászlevet. Én még dolgoztam fatüzelésű tűzhellyel

 – latolgatta a jövőt a csárdagazda. Addig is igyekeznek ahová csak lehet, napelempaneleket telepíteni, a gázt pedig ha nagyon muszáj, tűzifával igyekeznek majd kiváltani.

Nem tudják kitermelni a költségeket

Számtalan vásárhelyi vendéglátóhely kitart, ám néhányan nem tudták vállalni a folytatást: a Kispiac Vendéglő szeptember végéhez közeledve jelentette be zárását. A susáni Bivaly Sörözőt hetek óta árulják tulajdonosai, sajnos a környékbeliek harminc éve kedvelt helye nem tudja kitermelni a megnövekedett költségeket. Hasonlóan az újvárosi, Csomorkány utcai Kristály Presszóhoz: a szintén évtizedek óta működő, majdnem 100 négyzetméteres vendéglátóhelyet a hozzá tartozó lakóépülettel együtt árulják. A belvárosi Cvekedli ételbár pedig az elsők között zárt be. Az Öszöm-Iszom Vendéglőben egyelőre a napi menü szűnt meg, de még teljes nyitva tartással folytatják.

Makón a G Pont Makó - Lángos, gyros nevű gyorsbüfé hétfőn a Facebookon jelentette be, hogy bezár. “Kedves Barátaink, Vendégeink! Nehezen írom meg ezeket a sorokat, de sajnos muszáj. Üzletünk október 3-mal egy időre bezár. Sok mindent túléltünk a nyitás óta, de a megemelkedett energia- és nyersanyagárakkal nem bírunk mi sem lépést tartani. Köszönjük Nektek az elmúlt közel 2 évet, nélkületek nem ment volna. Köszönjük a sok kedvességet, a sok biztatást és a kedves szavakat” – közölte a Lonovics sugárúti vendéglátóhely.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában