Nem lesz sáros utca

2022.11.29. 10:00

Minden út jó lesz Magyarcsanádon

Az önkormányzat nyert 64,8 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást.

Szabó Imre

Nem lesz többé sáros utca Magyarcsanádon. Fotó: Szabó Imre

Nem lesz többé sáros utca Magyarcsanádon – közölte a jó hírt a Délmagyarországgal a falu polgármestere, Farkas János. Ez annak köszönhető, hogy az önkormányzat nyert 64,8 millió forint vissza nem térítendő pályázati támogatást. Ez az összeg elegendő arra, hogy az összes olyan utcaszakaszt szilárd burkolattal lássák el a község területén, ahol eddig ilyen még nem volt. 

A beruházás olyan utcák egy-egy szakaszát érinti, mint a Bánát, a Jókai, a Petőfi, a Balcescu és a Táncsics sor. Mindez együtt összesen egy-másfél kilométer hosszúságú útfelületet jelent. A falu első embere elmondta, ezeken a helyeken zúzott köves burkolatot kap az úttest, ami akár útalapnak is tekinthető, azaz később aszfaltréteg is húzható rá, ha megfelelően összetömörödött – igaz, ennek már jóval nagyobb lenne a költsége, mint a mostani fejlesztésnek. 

A közeljövőben nem is lehet rá számítani, de már a zúzott köves burkolattal is sokat javul a környék lakóinak életminősége.

Farkas János úgy gondolja, a beruházáshoz a közbeszerzési eljárást valamikor a jövő év elején tudják kiírni. Ezt követően lehet kiválasztani a kivitelezőt és szerződést kötni vele, maga a munka pedig, ha minden jól megy, a nyár végére fejeződhet be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában