Helyi gazdaság

2023.01.18. 18:10

Félig már kész a Hagymatikum bővítése - Galéria

Szabó Imre

A Hagymatikum csaknem 10 milliárdos bővítése Makó jelenlegi legnagyobb beruházása.

Fotó: Karnok Csaba

– Napról napra bontakozik ki városunk történetének egyik legnagyobb beruházása, mely elérte a kivitelezési munkálatok több mint 50 százalékát. Fantasztikus élmény látni és végigkövetni e csoda születését. Makó ikonikus jelképe: a Hagymatikum – közös sikerünk, amely jövőnk turisztikai és gazdasági meghatározó ékköve – írta nemrégiben közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet. A bejegyzés apropója az volt, hogy a makói polgármester bejáráson vett részt.

Azt, hogy az épületegyüttes készültségi szintje elérte az 50 százalékot, Sipos Tamás, a kivitelezéssel megbízott Fehérép Kft. ügyvezetője is megerősítette lapunknak. 

– Jelenleg belső, kevésbé látványos munkák folynak – mondta. A következő, laikus szemmel is érdekes munkafolyamat a már elkészült kupolák befedése lesz. 

Mint korábban megírtuk, a Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján végzett fejlesztés megduplázza a mai fürdő kapacitását. A fő vonzerő a csúszda- és élményparknak lesz köszönhető, ahol három fedett csúszda és négy élménymedence működik majd. A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló beruházás keretében családi és élményzóna, csúszdatorony, valamint napozóteraszos öltöző épül. Kialakítanak egy külső termálmedencét is. Ehhez olyan mennyiségű és minőségű vizet találtak, és olyan kutakat fúrtak, ami az egész létesítmény ellátására képes.

Sipos Tamás azt mondta, bár munka közben találkoztak váratlan kihívásokkal, összességében jól haladnak. Most az öltözők áttervezése jelent némi késedelmet, de ezzel együtt is várható, hogy a nyár végére elkészülnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában