Makó

2023.01.14. 16:55

Már túl van a felénél a Hagymatikum bővítése

Továbbra is jó ütemben halad a makói Hagymatikum bővítése – a beruházásról a város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet számolt be közösségi oldalán. A projekt révén a fürdő vendégfogadó kapacitása várhatóan megkétszereződik.

Munkatársunktól

Már több mint 50 százalékos készültségben a makói fürdőfejlesztés. Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook-oldala

– Napról napra bontakozik ki városunk történetének egyik legnagyobb beruházása, mely elérte a kivitelezési munkálatok több mint 50 százalékát. Fantasztikus élmény látni és végigkövetni e csoda születését. Makó ikonikus jelképe: a Hagymatikum – közös sikerünk, amely jövőnk turisztikai és gazdasági meghatározó ékköve – írta közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet. A makói polgármester egy bejáráson vett részt, fotókat is posztolt arról, hogy miként is áll a kivitelezés. 

 Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook-oldala

Ahogy megírtuk, 2021. május végén adták át a kivitelezőnek a munkaterületet, a több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló beruházás keretében családi- és élményzóna, csúszdatorony, valamint napozóteraszos öltöző épül. Ezeken felül kialakítanak egy külső termálmedencét is a Hagymatikumban.

Fotó: Farkas Éva Erzsébet Facebook-oldala

Tavaly nyáron a kupolák kialakításáról számoltunk be, míg októberben már arról írtunk, hogy a fürdőfejlesztés elérte a legnagyobb, 26 méteres magasságát a 700 kilogrammos csúcsdísz felhelyezésével.

A Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján végzett fejlesztés egyébként megduplázza a mai fürdő kapacitását. A fő vonzerő a csúszda- és élményparknak lesz köszönhető. A bővítéshez olyan mennyiségű és minőségű vizet találtak, és olyan kutakat fúrtak, amely az egész létesítmény ellátására képes.

A makói fürdőkultúra múltjáról bővebben itt írtunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában