Boszorkányperek Háza is épül

2023.01.31. 18:10

Több mint egymilliárdból fejleszt Ásotthalom

Több mint egymilliárd forint pályázati támogatás érkezik idén Ásotthalomra. Többek között csapadékvíz-elvezető rendszer, kerékpárút készül, és támogatja a kormány a  Boszorkányperek Házának felépítését is.

Arany T. János

Hamarosan megkezdődnek a Kissori kerékpárút megépítésének előkészítő munkálatai. Fotó: Török János

– Többkörös egyeztetésen vettem részt a Belügyminisztériumban azért, hogy át tudjunk lépni a 2023-as költségvetési évbe. Toroczkai László országgyűlési képviselő támogatásával év végére 176 millió forintos rendkívüli támogatással sikerült a költségvetés átmeneti stabilizálása. Az idei év sem lesz könnyebb, hiszen az áremelkedés állandó kihívást jelent – kezdte Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere, amikor a település 2023-as terveiről kérdeztük.

Idén új beruházások indulnak Ásotthalmon 1,3 milliárd forint pályázati támogatásból. Megkezdődnek a Kissori kerékpárút megépítésének előkészítő munkálatai. Először a nyomvonal biztosításához a kisajátítások előkészítése zajlik.

Fotó: Török János

– Kérdés, hogy mire a közbeszerzési eljárásig eljutunk, elég lesz-e majd a pályázatban elnyert 400 millió forintos összeg. A Boszorkányperek Háza pályázati projekt 590 milliós támogatásban részesült. Valamennyi a turisztikai kategóriában benyújtott pályázattól viszont a Pénzügyminisztérium döntése értelmében a projektek áfa-tartalmát elvonták, így az eredeti 750 milliós igényünk teljes biztosítása érdekében fellebbezést nyújtottunk be – magyarázta a polgármester.

Ásotthalmon február elején indul a Királyhalmi utcán a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése 130 millió forintos költségvetéssel. Már lezárult a közbeszerzési eljárás, a szerződéskötést követően a főutca csapadékvíz-elvezető rendszert kap a parktól a bekötőút irányába. Tovább épül a Királyhalmi utca járdaszakasza is, 2023-24-ben a Kiss Ferenc körúttól az Erdő utcáig. Új burkolatot kap az Arany János utca is.

Fotó: Török János

– Feladat van bőven idén is. Hatalmas nyomás alatt állunk, hiszen a működéshez szükséges központi normatívák nagyon szűk keretet adnak, a rezsiköltségek az egekben vannak. A képviselő-testület továbbra is egységes abban, hogy megtakarításokat eszközöljön. Január közepétől  éjjel 0 óra 30 perc és hajnali fél 4 között a település mellékutcáiban szünetel a közvilágítás, míg a fő közlekedési utcákon továbbra is egész éjjel világítanak a lámpák – tette hozzá a polgármester. 

Fotó: Török János

Marad a mezőőrség

Ásotthalmon a mezőőrség 2023-as működése biztosított. Egy kormányhatározat értelmében az ásotthalmi mezei őrszolgálat működtetésére 15,9 millió forint támogatást kap a falu, további hat térségi településsel együtt. Így továbbra is folyamatos jelenléttel segítik a mezőőrök a lakosokat az egyre romló migrációs helyzetben. – A biztonságérzetünk megteremtése három fő pilléréből a másik a polgárőrség. Kértem az Országos Polgárőr Szövetség további határmenti jelenlétét Pintér Sándor belügyminiszternek címzett levélben. Fontos hangsúlyozni, továbbra is elsődlegesen a hivatásos szervezetek, a rendőrség, a határrendészet jelenlétét kell megőrizni. Kérem, hogy a lakosok minden esetben a 112-es segélyhívó telefonszámon is kérjenek segítséget – mondta a polgármester a közbiztonsággal kapcsolatban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában