Hódmezővásárhely

2023.01.21. 07:00

Vásárhelyen több mint 20 ezer hektárt érintett az aszálykár

Fontos feladatnak nevezte Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád vármegyei elnöke, hogy megakadályozzák a Márki-Zay Péter polgármester és az őt támogató közgyűlési többség által bevezetett hódmezővásárhelyi földadó életbe lépését egy olyan helyzetben, amikor a koronavírus, majd a háború után még történelmi léptékű aszály is sújtja a földtulajdonosokat. Azt kéri, minél többen írják alá a petíciót.

Kovács Erika

Illusztráció: Kállai Márton

– Azoknak kell segíteni, akiket most Márki-Zay Péter meg akar sarcolni. Sokak esetében immár másodszor, hiszen annak idején szüleiket, nagyszüleiket kuláknak bélyegezte meg a rendszer, elvéve tőlük mindent, ami az életüket jelentette – fogalmazott Szél István a hivatalos közösségi oldalán. 

Szél István hangsúlyozta, Hódmezővásárhely polgármestere régi álmát valósítja meg, amire néhány éve már határozott kísérletet tett, amikor saját hatáskörében bevezette a földadót, amit kénytelen volt felfüggeszteni. 

– Most ismét elárulta a gazdákat, a földtulajdonosokat, hiszen hektáronként évente 10 ezer forintot vesz ki a zsebükből. A MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a falugazdászok segítségével ezért indított országos aláírásgyűjtést a földadó eltörléséért – írta. 

Szél István közölte, Hódmezővásárhely közigazgatási területén 20 191 hektárra jelentettek be a gazdák aszálykárt, ami közel 60 százaléka a teljes, művelés alatt álló földterületnek. 

– Hatalmas, riasztóan nagy szám. Ki az, aki azt mondja, hogy ekkora károk után még jönnie kell egy olyan sarcnak is, amit a tavasszal egyszer már megbukott Márki-Zay Péter akar kivetni? Az aszályt nem tudjuk befolyásolni, de a földadó ellen tiltakozhatunk. Mondjunk rá nemet együtt aláírásunkkal a www.agrarpeticio.hu oldalon – írta a hivatalos oldalán közzétett bejegyzésében.

Mint arról korábban beszámoltunk, Hódmezővásárhely 2023-tól a 4 hektár feletti földtulajdonnal rendelkezőket adóztatja meg, hektáronként körülbelül 10 ezer forinttal. A rendelkezés érinti a szántók, kertek és a gyümölcsösök tulajdonosait is, akik jelentős hányada kisnyugdíjas és a földjük bérbeadásából egészítik ki a jövedelmüket.

 


 


 


 


 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában