Szegedi hírek

2023.02.08. 11:01

Felújítják a szegedi rakpartot

Elkezdődik idén a rakpart rekonstrukciója, a Kárász utca pedig újabb napvitorlákat kap – többek közt ez derült ki abból a költségvetési tervezetből, amit szerdán tárgyalt az önkormányzat pénzügyi bizottsága. Az előterjesztésről hosszasan vitáztak a képviselők, Kovács Tamás alpolgármester pedig elárulta, évek óta nem látott migránst a városban.

Kiss Anna

Hosszasan vitáztak a pénzügyi bizottság tagjai az idei költségvetés kapcsán. Fotó: Kiss Anna

Kevés településnek van olyan költségvetési tervezete, mint Szegednek. A pénzügyi bizottság szerdai ülésére beterjesztett anyag első másfél oldala csak arról szól, hogy a kormány miként nem támogatja a települést. Annak ellenére keveslik az 1,3 milliárd forintos rezsitámogatást, hogy hazánkban a vármegyeszékhelyek közül Szeged kapta a legmagasabb összeget, miközben a tavalyi év utolsó negyedévére 70, az idei év első negyedévére pedig 117 millió forint kormányzati támogatást kapott az önkormányzat a Tiszavirág Sportuszoda működtetésére. 

A pénzügyi bizottság szerdai ülésén tárgyalt tervezet szerint szerencsére nem akkora a baj, mint ahogy leírták azt az előterjesztés elején. Ugyanis az önkormányzat szociális támogatási keretét is meg tudják növelni 1,2 milliárd forintról 1,5 milliárd forintra, így idén már 15 ezer forint egyszeri támogatást adnak majd az iskolásoknak és az időseknek, valamint kibővítik a lakhatási támogatásban részesülők körét is.

Több pénz jut a fejlesztésekre is. A tervezet szerint megkezdődnek a rakpart rekonstrukciójával „a Tisza Szeged főutcája" című projekt első szakaszának kivitelezési munkálatai összesen 200 millió forintból, az úthálózat és a csapadékvíz-elvezetés fejlesztésére pedig több mint egymilliárd forintot szánnak. Továbbá Tarján szélén 68 millió forintból bővítik a zöld területet, míg a Kárász utcán 27 millió forintból újabb napvitorlákat helyeznek ki. A városrészek fejlesztésére összesen 700 millió forintot költenek majd.

Az ülésen Kovács Tamás gazdasági alpolgármester 8 percen keresztül a költségvetés részletes ismertetése helyett a kormánnyal szemben, valamint az országba meg nem érkező európai uniós források miatt fogalmazott meg kritikát. Erre reagálva a jobboldali képviselők, például Tápai Péter elmondta, a baloldali képviselők semmit sem tesznek azért, hogy megkapja hazánk az uniós pénzeket, valamint a alpolgármester arra háborúra sem tért ki, ami a válságot eredményezte Európában. A hozzászólásra érdekes mondatokkal reagált Kovács Tamás, többek közt azzal, hogy a migránsokról sem beszélt a 8 percben, mert évek óta senki sem látott erre migránst.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában