Amit lehet, szaporítanak is belőlük

2023.02.09. 17:30

Fóliasátorban várják a tavaszt Makó virágai

Két városszéli fóliasátorban vészelik át a telet, illetve szaporodnak, sokasodnak azok a virágok Makón, amelyek tavasztól ellepik majd az utcákat, tereket. Megnéztük, hogyan gondoskodnak azokról a növényekről, amelyek aranyérmet hoztak a Maros-parti városnak a Virágos Magyarországért versenyben tavaly.

Szabó Imre

Bókáné Bodó Zsuzsanna főkertész – középen – és a munkáját segítő hölgyek az egyik fóliasátorban. Fotó: Szabó Imre

– Nagyon szeretem a virágokat, otthon is van sokfajta, zöldségféléket is termesztek – mondta a 30 éves Kovács Nikolett. Ő annak a négy közmunkásnak az egyike, akik az önkormányzat fóliasátraiban telelő virágokat, növényeket gondozzák. Mint megtudtuk, korábban is dolgozott itt, aztán 3 évig gyesen volt, de azt követően mindenképp szeretett volna ide visszakerülni. – Locsolunk, takarítunk, gyomlálunk. A nap jó időben reggel 6-kor, a mostani hidegben fél 7-kor kezdődik – mesélte.

Csütörtökön kora reggel a Kelemen László utcában jártunk. Itt van a makói önkormányzatnak az a két, termálvízzel fűtött, egyenként nagyjából 600 négyzetméteres fóliasátra, amelyben a hideg évszakban áttelelnek azok a növények, amelyek amúgy a város közparkjait díszítik. Persze ezeket nem csak tárolják: amit csak lehet, szaporítanak is. Így, no meg a rendszeresen érkező felajánlásoknak is köszönhetően a városnak kevesebbet kell arra költeni, hogy szépek legyenek a közterületek. Hogy szépek, az nem kérdés: legutóbb kategóriájában a fődíjat nyerte meg a Virágos Magyarországért versenyben Makó.

A két fóliasátor közül az egyik, a melegebb a továbbszaporítás helyszíne. Főként muskátlikkal van tele. – A tavaly novemberben a kandeláberekről behozott régi muskátlik közül kiválasztottuk az egészségeseket. Ezeket regeneráltuk, most pedig zöld dugványokat készítünk róluk, neveljük, hogy májusban már díszíthessük velük a várost – mondta Bókáné Bodó Zsuzsanna főkertész. Mintegy 800 cserép található itt, amiben ötösével vannak növények, és vannak balkonládás beültetések is. A második fóliasátorban valóságos növénykavalkádot láttunk. Több mint tucatnyi faj képviselői gyűltek össze cserepekben, köztük olyanok, mint a mocsári ciprus, a kakassarkantyú, a kristályvirág és a leander. Amit csak lehet, ugyancsak szaporítanak közülük. Nárcisz, tulipán és hagymavirág szintén pompázik itt. Ezek kevésbé melegigényesek.

Mi mindent kell csinálni télen a fóliák alatt? – Ápolni, gondozni a növényeket – mondta a főkertész. Megfelelő időben és mennyiségben kell öntözni, figyelni kell a növekedésüket, a benti hőmérsékletet pedig mindig egyenletesen tartani. A növényvédelem is ad feladatokat, mert kártevők is fel-felbukkannak. Emellett tápszereket adagolnak, amikor szükséges. Mindezt egészen tavaszig. A kiültetésekre az utolsó fagyok után, május 21-én kerül majd sor – tudtuk meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában