2023.02.03. 08:40
Készül az új konyha Balástyán

Jól haladnak az új konyha építési munkái Balástyán. Ezt jól mutatja a pár nappal ezelőtti állapot is. Fotó: Imre Péter
Az új iskolai konyhánál már a tetőszerkezeten dolgoznak a szakemberek, a válaszfalak elkészültek, kialakították a helyiségeket, a tető és az alsó szigetelés után következnek a gépészeti munkák, illetve miután a gépészethez szükséges csövek a helyükre kerülnek, jöhet a vakolás és a nyílászárók beépítése
– mondta az aktuális helyzetről Ujvári László, Balástya polgármestere. Hozzátette, a vállalkozó jól halad a beruházással, a tervezett júniusi határidőre elkészülhet a kivitelezéssel.
A megvalósításra a Belügyminisztérium hátrányos helyzetű térségek gazdaságélénkítő programjában 2021 tavaszán nyert az önkormányzat 200 millió forintot. Ezt 27 milliós önerővel egészítették ki, illetve a költségnövekedés miatt a következő pályázaton még kasszírozhatott 29,6 millió forintot, így a teljes büdzsé 256,6 milliót tesz ki. A műszaki tartalmat ennek ellenére csökkenteni kellett, az iskolai étkező később, másik projektben épülhet meg
– közölte korábban lapunkkal a faluvezető. A konyha nagy szerepet játszik majd a helyi közétkeztetésben, ott főznek, sütnek majd az óvodásoknak, az iskolásoknak, az idősebbeknek, de a hétköznapi menüztetés és a települési rendezvények kiszolgálása is a feladata lesz.
Az üzemeltetéshez nagy teljesítményű elektromos hálózat szükséges, ezért tavaly a hálózatbővítésről szerződtünk az MVM-mel, amely 14 hónapos határidővel vállalta a munkát. Viszont a konyhának már idén nyártól működnie kellene. Ebben az ügyben egyeztetünk a szolgáltatóval, szeretnénk megsürgetni a hálózatbővítés elkészültét
– fejtette ki Ujvári László.