Víz kell az élethez

2023.02.28. 20:00

Minél hamarabb szükség van a bokrosi duzzasztóra

A tiszai duzzasztó helyzete, a folyót ellepő invazív halfajok és a hajók által keltett hullámok – ezekben a témákban kerestek válaszokat a felmerülő a kérdésekre a csongrádi Tiszabarátok. A közös beszélgetésen is teljes egyetértés alakult ki abban, hogy a tervezett duzzasztónak Csongrád fölött kell megépülnie, méghozzá minél hamarabb.

Majzik Attila

Senkit sem hagy hidegen a Tisza jövője a városban. Fotó: Majzik Attila

Az biztos, hogy nem hagyja hidegen a csongrádiakat a helyi vízfelületek sorsa: színültig megtelt érdeklődőkkel a Művelődési Központ konferenciaterme a Csongrádi Tiszabarátok Egyesülete fórumán. Az összejövetelen elsőként a tiszai duzzasztó került szóba. A témát áprilisban a vármegyei közgyűlés is tárgyalja majd – közölte Gémes László. A Csongrád-Csanád Vármegyei közgyűlés elnöke hozzátette, az álláspontja egyértelmű ebben a témában.

– Sem elnökként, sem magánemberként nem támogatom, hogy Csongrád alatt épüljön meg a duzzasztó. Ez egyrészt tönkretenné az utóbbi időben sokat fejlesztett helyi turizmust, másrészt a talajvízszint emelkedése az ingatlanokat is veszélyeztetné. Nincs hova tovább várnunk, belátható időn belül meg kell épülnie a duzzasztónak, méghozzá Csongrád fölött – szögezte le Gémes. Ehhez csatlakozott Bedő Tamás polgármester is, kiemelve, hogy a műtárgy megépítése nem odázható el, mert még egy olyan aszályt, mint a tavalyi volt, nem bír ki a magyar gazdaság.

A tiszai halfajokkal kapcsolatban a beszélgetés során elhangzott, hogy a fogások 70 százaléka invazív faj, azon belül a 90 százaléka busa. A résztvevők arra jutottak, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség feladata lenne a szelektáló halászat, ám egyelőre nem látszik a szándék a szövetség részéről.

A hullámkeltés ügyében némi vita is kialakult a horgászok, az üdülőtulajdonosok és a hajósok között. Fekete Mihály, a Csongrádi Tiszabarátok Egyesületének elnöke azonban arra intett mindenkit, hogy hajózni is szükséges, de a horgászoknak is teret kellene hagyni, ezért szükség lenne a tiszai közlekedés szabályozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában