10 ezer lakosra 30 új lakás jutott tavaly Csongrád-Csanád vármegyében

2023.03.26. 18:10

A lakópark-építések pörgették a piacot

Tavaly összesen 1172 lakást vettek használatba vármegyénkben, ezek döntő részét Szegeden. A Központi Statisztikai Hivatal kiadványából kiderül, hogy a kisebb alapterületűek a népszerűek, és csak mindössze 36 százalékuk épült 4 vagy annál több szobával.

V. A.

Csongrád-Csanád vármegyében tavaly 260 lakást adtak át többszintes többlakásos épületben. Illusztráció: Németh András Péter/MW

Tavalyelőtt erőteljesen csökkent a lakásépítések száma Csongrád-Csanád vármegyében a korábbi időszakhoz képest, ám tavaly ismét élénkült a lakásépítési kedv – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék című kiadványában, amely a fővárost és a 19 vármegyét vizsgálja. Az élénkülés már jól látszott egy I-III. negyedéves adatokban is, amelyekről megírtuk, hogy a tízezer lakosra jutó épített lakás tekintetében csak Budapest előzte meg ősszel Csongrád-Csanádot. Akkor Bács-Kiskun a 12-ik helyen szerepelt a listában, míg Békés az utolsó előtti volt. Tavaly év végére kis átrendeződés volt megfigyelhető, akkor már Győr-Moson Sopron vármegye volt az első, ott 38,8 új lakás jutott 10 ezer lakosra, majd Budapest következett a listában 38,7-es mutatóval, Csongrád-Csanád pedig a harmadik 29,9-es mutatójával. Bács-Kiskun a 11-ik lett, ott 10 ezer főre 13,2 lakás jutott, Békés pedig az utolsó helyre csúszott a mindössze 3,7-es mutatójával.

Szeged az élen

Tavaly összesen 1172 lakást vettek használatba a 2021-es 629-cel szemben, ezek 83 százaléka Szegeden, a fennmaradó mintegy 8, illetve 9 százaléka a többi városban és községekben épült. Az új lakások nagyjából egyharmadának természetes személyek voltak az építtetői, szám szerint 363-nak, több mint kétharmadát, 783-at vállalkozások húztak fel, 10 építtetője pedig önkormányzat volt.

A KSH adataiból kiderül, hogy a lakások 42 százalékát lakóparki épületben, 33 százalékát családi házas formában át, míg 22 százalékát többszintes, többlakásos épületben. Ezekből az adatokból is látszik, hogy a vármegyei lakásépítési piac intenzitását elsősorban a szegedi lakópark-építések növelték.

Kisebb alapterület

Az új lakások átlagos alapterülete 93 négyzetméter volt Csongrád-Csanádban, ami némileg elmaradt az országos 96 négyzetméteres átlagtól, és csak 36 százalékuk épült 4 vagy annál több szobával. Az alapterület tekintetében egyébként hullámzóak a vármegyei adatok, 2021-ben például a 109 négyzetméteres alapterület volt az átlagos, ami az országos mutató fölött volt, 2020-ben kisebb, azt megelőzően pedig kicsit nagyobb lakásokat alakítottak ki az országos átlagnál vármegyénkben.

Nem csak épülnek, hanem meg is szűnnek lakások. Tavaly Csongrád-Csanádban 95 megszűnés volt, ami 17 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi adatokhoz képest, így 100 épített lakásra 8 megszűnés jutott.

Visszaesés várható

Országosan a piaci és a jogszabályi környezet változásai, illetve a koronavírus-járvány miatt 2020-ban visszaesett a lakásépítési hajlandóság, 2021 II. negyedévétől viszont emelkedő tendenciát követett a KSH adatai szerint. Tavaly országosan az előző évinél 17 százalékkal több, 35 ezer új lakás építését tervezték, ami csaknem elérte a pandémia előtti szintet. Az országos élénkülés ellenére Csongrád-Csanádban csökkent a jövőre vonatkozó lakásépítési kedv. A 2022-ben kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 százalékkal elmaradt a 2021-es, és 17 százalékkal a járványt megelőző, 2019 évitől is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában