Helyi gazdaság

2023.03.30. 10:58

Megkapták az egyházak a makói épületeket

Az előző napi, határozatképtelenségbe fulladt ülés folytatásaként a csütörtök reggelre egy rendkívülit hívtak össze Makón, hogy megtárgyalják az elmaradt témákat. Az rögtön látszott, hogy a polgármesteri oldal ezúttal teljes létszámban jelen van, így aligha lesz létszámgond.

Szabó Imre

A reggel 8-ra összehívott ülés fél órán át sem tartott. Fotó: Szabó Imre

Mucsi Tamás (DK) mindjárt az elején ismét kérte, hogy az egyházi iskolák ingatlanátadásáról szóló előterjesztés vegyék le a napirendről. Azért, mert nem kapta meg előző nap a minősített többséget. Újra javasolta, hogy Farkas Éva Erzsébet polgármester tárgyaljon az egyházakkal, hogy vonják vissza igényüket. Mágori András (Fidesz-KDNP) pedig azt javasolta, az ügyben legyen név szerinti szavazás. Mucsi javaslatát a testület többsége leszavazta, Mágoriét viszont elfogadta.

Miután az ingatlanok átadását jóváhagyó határozat így napirendre került, Mucsi ismét szót kért. Botrányosnak nevezte, hogy előző nap az ülés végére úgy elfogyott a polgármesteri többség, hogy az határozatképtelenné vált. Szerinte vérlázító, hogy a több milliárdos vagyonvesztést jelentő előterjesztést addig szavaztatják, amíg valahogy át nem megy. Farkas Éva Erzsébetet város vezetésére alkalmatlannak nevezte, és gunyoros megjegyzések kíséretében kérte, hogy ne jelöltesse magát újra. A polgármester ugyan a hozzászólás elején kérte Mucsit, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban mondja el véleményét, de a durván személyeskedő mondatokra nem reagált.  

A név szerinti szavazás alkalmával mindhárom egyházi kérelemről külön szavaztak – hasonló eredménnyel. Mindhárom voksolás alkalmával 9 igen, 1 nem és 2 tartózkodás született; Gáspár Sándor (MSZP) és Zeitler Ádám (Jobbik-Konzervatívok) tartózkodott, Mucsi nemet mondott. Rögtön utána vette is a kabátját és távozott.

Mint korábban megírtuk, a Makó-Belvárosi Református Egyházközség a Kálvin téri református iskolára, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye a Szent Tamás Óvoda Zrínyi utcai épületére, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pedig a Návay téren található Makói Katolikus Általános iskola, a hozzá tartozó Vásárhelyi utcai tornaterem, illetve a Tulipán utcai Makói Katolikus Óvoda ingatlanára nyújtott be igényt. Erre egy központi jogszabály nyújtott számukra lehetőséget, a testület döntése igazából valódi választási lehetőség nélküli formalitás volt. Az ingatlanok addig maradnak egyházi tulajdonban, amíg bennük oktatás folyik, azt követően visszakerülnek a városhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában