2023.09.04. 12:00
Jogi úton szeretnék visszakapni a sportcsarnokukat
Több évnyi sikertelen egyeztetés és elutasítás után a bíróság segítségével szeretné visszakapni az algyői önkormányzat a sportcsarnok vagyonkezelését a Szegedi Tankerületi Központtól. Sajtótájékoztatón számolt be minderről Molnár Áron polgármester hétfőn.

Molnár Áron polgármester és képviselőtársai tovább küzdenek a vagyonkezelésért. Fotó: Gémes Sándor
Hiába kérte többször évek óta az algyői önkormányzat a Szegedi Tankerületi Központtól, hogy visszakaphassák az általuk épített sportcsarnok vagyonkezelését, hiába. Pedig a csarnok hőellátásáról a mai napig az önkormányzat gondoskodik. Molnár Áron polgármester sajtótájékoztatót tartott az ügyben, amelyen elmondta, hogy teljesen megrekedtek az egyeztetések, ezért jogi útra terelik a kérést, tehát bírósághoz fordulnak. Hozzátette, a kereset megírása már folyamatban van, így hamarosan benyújtják azt.
Talán egy picit precedens-jellegű is lesz az ügy, hiszen úgy gondolom, hogy két közérdek látszólagos ütközéséről van szó. Azért látszólagos, mert nem mondom, hogy a sportcsarnok nem a köznevelési feladat egyértelmű része, viszont a mi sport, ifjúsági és kulturális közfeladatunknak abszolút a részét képezi. De hogyha nem tudunk megegyezni és az állam sem segít ennek a megoldásában, akkor a bírósághoz fordulunk. Másrészt pedig már megvizsgáltuk azt, hogy a sportcsarnokot miként lehetne fizikálisan is leválasztani az iskolától. Megtesszük azokat a lépéseket, amelyek előremutatóak, és így vagy úgy, de ezt a sportcsarnokot visszavesszük, ha már vissza nem kapjuk
– mondta el a településvezető.

Beszélt arról is, hogy a vagyonkezelési szerződés tartalmaz olyan részt, miszerint külön megállapodást kellett volna készíteniük a hasznosításra vonatkozóan korábban. Erre hivatkozva kérték a tankerülettől, hogy kössenek egy ilyen megállapodást, így azokban az időszakokban, amelyek köznevelési feladatokkal nem érintettek, használni tudnák a létesítményt. Tehát hétköznapokon 17 és 22 óra között, valamint hétvégén és tanszünetekben 8 és 22 óra között. Ezzel kapcsolatban szintén elutasították a kérésüket.
Molnár Áron szerint az is szembemegy a korábbi építtetők céljával, hogy a labdarúgó szakosztályon kívül egyetlen helyi sportegyesület sem használhatja a sportcsarnokot, és a focisták is csak minimális időt kaptak a használatra.
A polgármester emlékeztetett, a 2011-ben épített iskola és az ahhoz kapcsolódó sportcsarnok fenntartásának egy része 2013-ban került át az államhoz, majd 2016-tól szinte az épületnek minden része az állam vagyonkezelésbe kerültek. Azért mondta, hogy szinte a teljes épületkomplexumot átadták, mert a mai napig vannak olyan részei az intézménynek, amelyek az önkormányzat kezelésében vannak. Ilyen a konyha, amit nem vett át az állam, így a közétkeztetés az önkormányzat feladata, de az ebédlő rész már nem a településé. Az orvosi szoba viszont igen, így az iskolaorvos biztosítása is kötelező önkormányzati feladat.