Segítség a lakosságnak

2025.01.16. 13:00

Ezen a településen negyedére csökkent a telekadó!

A mindszenti önkormányzat felülvizsgálja az adók mértékét. A telekadót január 1-jétől már csökkentették.

A telekadó bizonyos porták esetében negyedére csökkent Mindszenten.

telekadó
A mindszenti képviselő-testület a telekadó csökkentéséről döntött. Archív fotó: Tábori Szilvia

Már korábban is megkeresték a mindszentiek

A polgármesteri pozíció átvétele után többek között az adók mértékét is átvizsgáltuk kollégáimmal. Megállapítottuk, hogy a mindszenti adók nagyon magasak – mondta lapunknak Gémes László, a település új polgármestere. Kiemelte, már a választások előtt egy évvel is megkeresték a mindszentiek, hogy brutális telekadót vezettek be, és a vármegyei önkormányzat vezetőjeként tud-e segíteni abban, hogy az akkori vezetés ne emelje meg az adókat.

Csökkentették a telekadó mértéké

 – Abban a minőségemben nem tudtam ebben a kérdésben lépni, de polgármesterként, a képviselő-testülettel együtt igen. Mindszenten valóban vannak olyan telkek, amelyek nem termelnek semmilyen jövedelmet a tulajdonosuknak, és mégis négyzetméterenként 40 forint telekadót kellett utánuk fizetni. Most az egynegyede lett az adó. Voltak olyan belterületi üres porták is, melyeknek megfeleztük az adóját.

Ne a lakosságot terhelje az önkormányzat pazarló gazdálkodása

Gémes László elmondta, a telekadó csökkentésével a lakosság zsebében közel 6 millió forinttal több marad, az önkormányzat pedig ennyi bevétellel kevesebbhez jut.
– Ezt azonban tudjuk kompenzálni. Az önkormányzatnak a korábbi ciklusban annyi tanácsadói szerződése volt, hogy szinte kettő is bőven fedezi ezt a kieső forrást. Ne a lakosságot terhelje az önkormányzat pazarló gazdálkodása – mondta a polgármester. Kiemelte, hamarosan az építményadót is felülvizsgálják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában