Ingatlan

2025.02.10. 12:50

Okosotthon vagy egészségügyi intézmény, bárhova költözhet a környéken, ha van néhány milliója

Ilyen házakat kapni Vásárhelyen 100 millió forint felett. Van olyan, amelyik 1 millió forint négyzetméteráron várja új lakóit. Eredjünk most a vágyálmok után és nézzük meg milyenek a legdrágább eladó házak Vásárhelyen.

Azt, már évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy a tramtrain alapjaiban változtatta meg a vásárhelyi ingatlanpiacot, a Szeged–Vásárhely közötti távolság nem csupán időben csökkent. Bár az idén 20 éves online múltú Ingatlanbazár szakértői év eleje óta ismét érzékelték a keresés emelkedését Hódmezővásárhelyen, de főleg a később kiadható lakásoknál, azok közül is a kisebb alapterületűeknél. Az ingatlanpiac egyébként lendületes évkezdést produkált, 2025 elején Szegeden is kilőttek az árak. Mi pedig szétnéztünk, hogy milyenek a legdrágább eladó házak Vásárhelyen. 

eladó házak Vásárhelyen
Eladó házak Vásárhelyen – A legdrágább kincsek. Fotó: Shutterstock

A legdrágább eladó házak Vásárhelyen

Új- Kishomok évek óta igen felkapott városrésznek számít, nem véletlen, hogy több igen a drága ingatlan található ott. Egy újszerűnek mondott 194 négyzetméteres magánházat 135 millió forintért árulnak. Ez az ingatlan a maga majdnem 700 ezer forintos négyzetméterenkénti árával még az olcsóbbak közé tartozik kategóriájában. 

Egy kifejezetten luxus házat 199 millió forintért hirdetnek tulajdonosai. A 220 négyzetméteres és 2011-ben épült extra ingatlan kiváló állapotú, van benne finn és infraszauna, egy 44 négyzetméteres garázs, de még borpince is egyebek mellett. A négyzetméterára valamivel 900 ezer forint felett van. Ugyancsak Új-Kishomokon 129 millióért árulnak egy 2007-ben épült kétszintes 3 szobás családi házat, medencével, parkosított udvarral.

A szintén felkapott kertvárosi részen egy “mindössze” 104 négyzetméteres házat 118 millió forintért szeretnének eladni, ami azt jelenti, hogy 1 millió forint felett van a négyzetméterenkénti ára. Cserébe viszont egy igazi okosotthonról van szó. A rejtett világítás hangvezérelt, a szellőztető rendszer pedig hővisszanyerős technológiával működik. 

Nem mindennapi, hogy 250 millió forintért kínálnak egy valamikori egészségügyi intézményt Hódmezővásárhely - Kútvölgyön. A 179 négyzetméteres épület jelentős történelmi és építészeti értékű és állítólag rengeteg lehetőséget rejt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában