2025.02.06. 15:30
Több sebből is vérzik Hódmezővásárhely most elfogadott költségvetése
Hódmezővásárhely közgyűlése idén 17 milliárd 918 millió 306 ezer forint bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el a város költségvetését. A képviselők a csütörtöki ülésen fogadták el a város idei büdzséjét. A költségvetés 4,1 milliárd forintnyi fejlesztést ígér, ennek nagy részét majd a TOP Plusz forrásból remélik.
Hódmezővásárhely költségvetése elkészült, azt a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői fogadták el, a Fidesz-KDNP képviselői távol maradtak az üléstől, mert mint kedden bejelentették, arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen helyzetben van Hódmezővásárhely. Évek óta nincs kiforrott koncepciója a fejlődésre, ezt tükrözi a költségvetés is - mondták.

A költségvetés még el nem nyert pályázati forrásokat is tartalmaz
Hódmezővásárhely az elmúlt évben több intézményre napelemeket telepített, amivel csökkentették az energiafelhasználási költségeket. Az önkormányzat és intézményei rezsiköltsége még így is várhatóan 560 millió forint lesz, a cégeké pedig 370 millió forint. A 2025. január 1-jei állapot szerint a város és gazdasági társaságai banki tartozása 3,1 milliárd forint.
A kőfalat kivilágítják a torony még több színű lesz esténként
Az önkormányzat idei költségvetésében 4,1 milliárd forintos fejlesztést tervezett be, 2,5 milliárd forintot pályázati forrásokból remélnek, 1,5 millió forintot pedig a saját költségvetésből finanszíroznak.
A vásárhelyi önkormányzat egyebek mellett 50 millió forintból tervezi a kőfal Szőnyi és a dr. Imre József utcák közötti szakaszának megvilágítását. A Tóth malom utca régi szakasza egy részét kiszélesítik, ugyanide kerékpárutat terveznek, 18 millió forintból elkészíttetik a Kodály Zoltán utca meghosszabbításának engedélyes és kiviteli terveit. 4 millió forintból új okoszebrát létesítenek, a Teleki utcára kerékpárutat terveztetnek, közel 4 millió forintból világító KRESZ-táblákat vásárolnak. A költségvetés szerint a Hóvirág utcán 30 millió forintból parkolókat építenek, 15 millió forintból városszerte több gyalogos átkelőhelyet terveztetnek. Buszvárók és kerékpártárolók beszerzésére 7 millió forintot szán idén Vásárhely. A Tárkány-Szűcs utcai játszóteret 10 millióból újítják fel, a mártélyira 21 millió forintot költenek. A víziközmű rendszert 69 millió forintból fejlesztik. A Zrínyi utca 9. szám alatt 3 orvosi rendelőt alakítanának ki, aminek finanszírozására TOP Plusz forrást remélnek, ez egy 550 milliós beruházás lenne. A Sarokház mögött parkolóházat építenének, amire ugyancsak TOP Plusz pénzt remélnek, idén erre a beruházásra 1,35 milliárd forintot terveztek be. Térfigyelő kamerákat szereznek be és átalakítják a torony tavaly átadott díszvilágítását is, hogy még több színű legyen. A városháza nyugati szárnya homlokzatát 261 millió forintból újítanák fel.

Könyvvizsgáló cég: Az eltérés lényeges lehet
A könyvvizsgáló cég képviselője a közgyűlésen felhívta a képviselők figyelmét, hogy a költségvetés végrehajtásának tényleges feltételei a tervszámok elfogadása után eltérhetnek a költségvetési rendelettervezet előterjesztésében foglaltaktól és ez az eltérés lényeges lehet, aminek következtében szükségessé válik az előterjesztett előirányzatok módosítása.