Elfogadták a költségvetést

2025.02.20. 15:22

Több mint hatmilliárd forintból gazdálkodik idén Csongrád

421 millió forintos szolidaritási hozzájárulás ellenére stabil Csongrád költségvetése, amelyet csütörtökön fogadott el a testület. A költségvetési vitában elhangzott, hogy ugyan be kell fizetni a szolidaritási hozzájárulást, de mintegy 2 milliárd forintos normatíva támogatások és fejlesztési összegek érkeznek a városba.

A képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el csütörtökön a város költségvetését. Kiderült, hogy Csongrád 6,1 milliárd forintból gazdálkodhat idén, a legnagyobb kiadást, mintegy 3 milliárd forintot a bérek jelentik. 

költségvetés
Ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg a testület a költségvetést. Csongrád 6,1 milliárd forintból gazdálkodhat idén. Fotó: Szabó Viktor

A működtetés biztonságára fókuszál a költségvetés

– Ez a költségvetés most elsősorban a működtetés biztonságára figyel, azt is lehet mondani, hogy közgazdasági szempontból egy konzervatív költségvetés. Nem írtunk bele irreális elképzeléseket, és saját erős beruházást, amelyet költségvetési forrásból vagy hitelből kellene végezni, ilyen nincs benne. Nem lesz olyan látványos ebből a szempontból ez az év – fogalmazott Bedő Tamás.

A polgármester azt is kifejtette, hogy az önkormányzat már korábban elnyert uniós pályázatai várhatóan kivitelezési szakba lépnek ebben az évben, így a csapadékvíz elvezetők, utak és a kertészeti típusú beruházások befejeződhetnek. Van továbbá elbírálás előtt néhány pályázat, amelyeknél egyelőre nem lehet tudni az eredményét.

Fejlesztések is megvalósulnak

Kiderült, hogy hamarosan megkezdődik a Művelődési Központ udvarának és a szolgálati lakásnak a korszerűsítése, de a költségvetésbe be van tervezve bölcsődei udvarfelújítás, tetőfelújítás, de lesz például gumitégla csere is a játszótérnél és új hulladékgyűjtő edényeket is kihelyeznek. A polgármester azt is megjegyezte, hogy raktak félre pénzt kátyúzásra és nagyfelületű aszfaltozásra is.

A legfontosabb, hogy a létszám megmaradjon

Bedő Tamás azt tartja a legfontosabbnak, hogy a munkavállalói létszámot tartani tudják, ne legyenek létszámleépítések és ne kelljen intézményeket bezárni. Sőt, minden intézmény költségvetési főösszege nőtt, tehát több forrásból tudnak gazdálkodni az egyes önkormányzati fenntartású intézmények.

Kiemelt célja a város vezetőinek, hogy az alapvető önkormányzati feladatok működjenek, tehát fenntartsák a polgármesteri hivatalt, a közigazgatást, az óvodákat, az egészségügyi- és szociális intézményeket, és olyan feladatokra is költenek, amelyek segítik például a lakosság tájékoztatását. Jut pénz továbbá a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatására is.

Nem estek kétségbe a szolidaritási hozzájárulás miatt

A szolidaritási hozzájárulásról a polgármester elmondta, hogy alapvetően egyet tud érteni a koncepcióval, hiszen nem minden település lehet olyan szerencsés, mint Csongrád, hogy körülbelül másfél milliárd forintos iparűzési adóval számolhatnak. A vitában kifejtette, hogy igaz ez egy elvonás az önkormányzattól, de azért kell 421 millió forintos hozzájárulást fizetni, mert magasak az iparűzési adóbevételek, ami viszont jó.

Érdemes megjegyezni, hogy az óvodai ellátásra, egészségügyi ellátásra, szociális gyermekétkeztetésre és a szociális ellátásokra is jobb normatívákat kapnak, mint a tavalyi évben. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában