Terjeszkedés

2025.03.19. 16:44

Egyelőre rejtély, hol lesz a BYD harmadik európai üzeme, de azért vannak nyomok

A BYD hét-nyolc hónapon belül dönt harmadik európai üzemének helyszínéről. A BYD termelés hamarosan indul a szegedi gyárban, miközben egy törökországi üzem is épül.

A BYD kínai elektromosautó-gyártó hét-nyolc hónapon belül kiválasztja azt az országot, ahol felépíti harmadik európai üzemét – közölte a cég európai tanácsadója, a Fiat Chrysler egykori vezetője. Alfredo Altavilla a Milánói Autószalonon azt mondta, hogy „a harmadik üzem helye kiválasztásának folyamata már elkezdődött”.

BYD, festőgépek, Dürr
A BYD hamarosan kiválasztja harmadik európai üzemének helyszínét. Fotó: Karnok Csaba 

BYD: új üzem Európában

A BYD idén kezdi meg a termelést szegedi üzemében, míg a cég törökországi gyára várhatóan a jövő év elején kezd működni. A két létesítmény együttes gyártási kapacitása eléri majd az évi 500 ezer járművet. Korábban megjelent értesülések szerint a BYD Németországban állítja fel új összeszerelő üzemét, de Alfredo Altavilla cáfolta ezt, hozzátéve, hogy még nem született semmilyen döntés.

A BYD 24 százalékos piaci részesedésével világelső az elektromos személyautók szegmensében, globális eladásai mintegy 40 százalékkal, 4,25 millióra nőttek 2024-ben. A cég tavaly 50 ezer járművet adott el Európában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában