Statisztika

2025.03.21. 09:20

Kiderült, hol történik a legtöbb halálos munkahelyi baleset

Csökkent a munkabalesetek száma Magyarországon 2024-ben. Nőtt azonban a halálos esetek száma, Csongrád-Csanádban hárman vesztették életüket munkahelyi balesetben.

Mérséklődött a munkabalesetek száma 2024-ben, a 3 munkanapon túl gyógyuló és a súlyos csonkolásos kimenetelű munkahelyi balesetek számában szintén csökkenés volt tapasztalható – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

munkahelyi baleset
A munkahelyi balesetek száma összességében csökkent, de több a halálos tragédia. Illusztráció: Shutterstock

Halálos munkahelyi balesetek

Ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma 13 esettel emelkedett az előző évhez képest, melyeket leggyakrabban a munkavállalók szabályszegése és a munkáltatói mulasztás okozott. Ennek ellenére a 10 ezer munkavállalóra jutó halálos balesetek aránya jelentősen csökkent 2010-hez képest.

A Nemzetgazdasági Minisztérium több intézkedéssel támogatja a munkavédelem erősítését, különös figyelmet fordítva az építőipari és mezőgazdasági kis- és középvállalkozásokra, ahol a legtöbb halálos baleset történik. A munkavédelmi tudatosság növelésére kiadványokat, felhívásokat és rendezvényeket szerveznek, valamint fokozzák az ellenőrzéseket a legveszélyeztetettebb ágazatokban.

Csongrád-Csanád vármegyében összesen 731 munkabaleset történt, ebből három végződött tragédiával. Az NGM statisztikái szerint csonkulással összesen hét eset végződött.

2024-ben elindult a munkavédelmi szakemberek önkéntes adatbázisa, amely szeptembertől rendszeres hírlevelet biztosít a résztvevők számára. Áprilistól ingyenes továbbképzési lehetőség segíti a munkavédelmi feladatok magasabb szintű ellátását, és tavasszal pályázati forrás nyílik a vállalkozások számára munkavédelmi eszközök beszerzésére. A részletes munkabaleseti tájékoztató a minisztérium honlapján érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában