2025.04.15. 18:20
Káprázatos dolgot művelt a mézzel a szegedi vállalkozó, a Cápának nem kellett, de nem azért, mert nem láttak benne fantáziát – galériával
Szegedi méhész szerepelt vasárnap a Cápák között című műsorban. Csősz Dávid a méz újszerű felhasználására keresett befektetőt, de az üzletemberek végül nem szálltak be a vállalkozásába.
Szegedi vállalkozó próbált szerencsét vasárnap a Cápák között című üzleti showműsor befektetői előtt. Csősz Dávid mézkülönlegességek piacra viteléhez szeretett volna segítséget kérni, melyhez 5 millió forintot kért az üzletemberektől. A nyers méz és liofilizált gyümölcs keveréke, melyből Dávid üdítőt, fagylaltot és öntetet is szeretne készíteni a hígítási arányok változtatásával, üzletileg nem nyerte el a cápák tetszését. Mindannyian leginkább azzal érveltek, hogy nem tudják beilleszteni portfóliójukba, illetve többen azt is megjegyezték, hogy a szegedi fiatalembernek nem üzleti befektetőre, hanem inkább egy mentorra lenne szüksége. A szegedi méhész azonban nem keseredett el. Mint mondta, hálás a bátorító szavakért is, amelyeket kapott. Balogh Petya ugyanis példaértékű vállalkozónak nevezte.

Mi egészséges, ha a méz nem az?
– Egyedül Bojinka Miklós véleményével nem értettem egyet, aki azt mondta, hogy az egészséges élelmiszerek piacáról a méz magas glikémiás indexe miatt ki van zárva. Hát mi egészséges, ha a méz nem az? – kérdezte mosolyogva a szegedi vállalkozó, aki emlékeztetett: a méz tele van nyomelemekkel, ásványi anyagokkal és probiotikumokkal.
Dávid egyébként elsősorban Balogh Leventét szerette volna meggyőzni, mert – elmondása szerint – ő otthonosan mozog az élelmiszeriparban, és értékek mentén is szokott dönteni, nem csupán anyagi megfontolásból. Ő azonban abban az adásban nem szerepelt, amelybe Dávidot behívták.
Mi egészséges, ha a méz nem az?
Fotók: Gémes SándorÖnerőből vette meg a kocsit, amire pénzt kért a cápáktól
– Mindenképpen csak olyannal akartam együttműködni, aki érzelmileg is tud kötődni ehhez a projekthez, így nem bánom, hogy végül befektető nélkül távoztam. Egy foodtruckra szerettem volna felhasználni a műsorban kapott összeget, azt azonban a forgatás óta már meg is vettem önerőből – mesélte lapunknak.
Ezzel járja majd a fesztiválokat és rendezvényeket, hogy még többen találkozhassanak a tartósítószer- és vegyszermentes, hőkezelés nélkül készült természetes édességgel, melyben a rengeteg mézkülönlegességük mellett most az újabb kitörési pontot látja az egyébként rendkívül nehéz méztermelői piacon.