Újabb csapás

2025.06.22. 19:20

Már csak ez hiányzott: újabb állatbetegség fenyeget, de már nincs hová szigorítani

Újabb állatbetegség fenyeget a térségünkben. Romániában megjelent a juhhimlő. A betegség emberre nem veszélyes, de hatalmas gazdasági károkkal jár, akárcsak a ragadós száj- és körömfájás. A hazai gazdaságok, a korábbi súlyos állatbetegségek miatt, már korábban szigorú intézkedéseket hoztak a gazdaságuk megvédése érdekében, amit továbbra is fenntartanak és betartanak.

A juhhimlő vírus, a variola ovina, Románia déli részén, a Duna-menti Teleorman megyében jelent meg. A román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság, az ANSVSA két 700 juhot és 30 kecskét tartó gazdaságban mutatta ki egy rutinellenőrzés során a POX-vírust. A hatóságok elrendelték az állomány leölését, és egy szakemberek által jóváhagyott területen az elföldelésüket.

juhhimlő
A juhhimlő a kiskérődzőket veszélyezteti, a juhokat és kecskéket, valamint a vadon élő kérődzőket. Fotó: Shutterstock

Állatbetegség állatbetegséget követett az országban

Más már nem is hiányzott! Újabb fertőző, és súlyos gazdasági károkat okozó állatbetegség ütötte fel a fejét a szomszédságunkban. Állatbetegségekből már volt elég, az állattartók megküzdöttek a madárinfluenzával, az afrikai sertéspestissel, a kiskérődzők pestisével, a ragadós száj- és körömfájással. Nemrég a környező országokban a kéknyelv is felbukkant, most pedig a szomszédban juhhimlő okoz fejtörést. A rengeteg állatbetegség miatt monda le idén a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. a május eleji 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt is, amit idén már biztosan nem szerveznek meg, csak jövő májusban, hacsak nem jönnek újabb állatbetegségek. 

Negyven éve állatorvos, de eddig csak a könyvekben olvasott a kórról

A himlőgóc körül 3 kilométeres körben az emberek és állatok, valamint járművek mozgását korlátozó védelmi, 10 kilométeres körben pedig megfigyelési zónát alakítottak ki.

– Június 19-én Pásztor Szabolcs országos főállatorvostól kaptuk meg azt a körlevelet, ami minden magyar állatorvoshoz eljutott. Ebben tájékoztattak bennünket hivatalosan arról, hogy a román állategészségügyi hatóság június 17-én kimutatta a juh- és kecskehimlő vírust két gazdaságban is. Ez nagyon meglepő hír volt. Az én, több mint negyvenéves praktizálásom alatt még soha nem fordult elő ez a betegség, csak a tankönyvekben találkoztam vele. Talán valamikor az ’50-es években lehetett ezzel a kórral találkozni. Mi további szigorításokat már nem tervezünk, hiszen már a korábbi fertőző állatbetegségeknél mindent megtettünk a megelőzés érdekében, amit csak lehet. A feladatunk, hogy folyamatosan fenntartsuk és betartsuk a szabályokat – mondta Kocsis László, a Hód-Mezőgazda Zrt. főállatorvosa. A társaságnak 5000 férőhelyes juhtelepe van. A Hód-Mezőgazának is, mint minden más állattartó telepnek komplett járványvédelmi terve van.

A juhhimlő lappangási ideje 6-8 nap

– Mi úgy teszünk mindent, mint eddig, a személy-, jármű- és takarmányforgalom szabályait szigorúan betartjuk, illetve fertőtlenítünk. Továbbra is érvényben vannak az átöltözés szabályai. Idegenek nem léphetnek be a telepre, kivéve, ha külső szakemberek céllal érkeznek, például a rágcsálóirtók. Központilag bevezették a látogatási naplót is, amiben nem csak az érkezést, távozást rögzítjük, hanem azt is, hogy a hozzánk érkező külső szakemberek hol jártak előttünk – sorolta Kocsis László főállatorvos. Arról is beszélt, hogy a juh- és kecskehimlő lappangási ideje 6-8 nap, az alatt az egészséges állatok is fertőzhetnek az orr- és testváladékkal. 

A juhhimlő rendkívül fertőző, lázzal és az állatok bőrén megjelenő vörös kiütésekkel, gennyes hólyagokkal járó vírusos betegség, amely komoly gazdasági károkat okozhat. Ahol felüti a fejét a betegség, ott a környezet is hosszú ideig fertőzött marad, mert a vírus nagyon ellenálló a szárazsággal szemben, vagyis a mostani időjárás kedvező neki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában