Helyi időjárás

2019.09.24. 06:43

Mutatjuk, mi vár ránk a csillagászati ősz első teljes napján

Tegnap délelőtt 9 óra körül léptünk át a nyárból az őszbe, a mai tehát az első teljes őszi nap.

Fotós: Petr Kratochvil

Fotós: Petr Kratochvil

Kedden kezdetben délen, délnyugaton eshet, délután pedig a legtöbb helyen már kisüt a nap, kevés időre legfeljebb északkeleten eredhet el az eső. Az északi szél nagyrészt mérsékelt marad, nyugaton lehet időnként élénk. Hajnalban 5-14, délután 19-25 fok között alakulhat a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben, Szegedre és környékére 23 fokot jelez előre az Időkép, eső pedig legfeljebb hajnalban ígérkezik.

Ma köszöntjük:

Gellért, Gerda, Gerhárd, Giszmunda, Grizelda, Grizeldisz, Mária, Mercédesz, Meredisz, Zelda

  • 899 – A magyarok a Brenta menti csatában legyőzik Berengár seregét. Ennek nyomán születik „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” ima.
  • 1046 – Szent Gellért püspök mártírhalála.
  • 1268 – IV. Kelemen pápa semmisnek nyilvánítja a magyarországi bárók és nemesek határozatát a tizedfizetés megtagadásáról.
  • 1493 – Kolumbusz Kristóf elindul második útjára az „Új Világ” felé.
  • 1853 – A Cornelius Vanderbilt által épített jacht az első, amely körbeutazza a Földet.
  • 1869 – A Wall Streeten kitört tőzsdepánik miatt több ezer üzletember megy csődbe.
  • 1895 – Először biciklizte körbe egy nő a Földet, útja 15 hónapig tartott.
  • 1948 – Megalakul a Honda Motor Company.
  • 1949 – Halálra ítélik Rajk László volt belügyminisztert, Szőnyi Tibort és Szalai Andrást.
  • 1963 – Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa jóváhagyja a nukleáris kísérletek korlátozásáról szóló egyezményt. Az egyezmény az USA, Nagy-Britannia és Szovjetunió között jött létre.
  • 1970 – A Luna–16 holdszonda visszatérő egysége 10 dekányi holdkőzetet hoz a Földre.
  • 1973 – Összeül a Watergate-bizottság, melyen kiderül, hogy a betörők kapcsolatban állnak Richard Nixon elnök újraválasztási stábjának tagjaival.
  • 1992 – A Demokratikus Charta tüntetése a Parlament előtt és a Petőfi-szobornál.
  • 1996 – A világ nagy atomhatalmai aláírják a nukleáris fegyverek tesztelésének és fejlesztésének tilalmáról szóló egyezményt.
  • Ezen a napon született:

  • 1804 – Schöpf-Merei Ágost magyar orvos († 1858)
  • 1897 – Sinka István Kossuth-díjas magyar író, költő († 1969)
  • 1910 – Vas István magyar író, költő († 1991)
  • 1936 – Jim Henson a „Muppet”-ek atyja („Sesame Street”, „Muppet Show”) († 1990)
  • 1936 – Pásztor Erzsi Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes művész
  • 1947 – Mihály Tamás basszusgitáros, az Omega együttes tagja
  • 1949 – Pedro Almodóvar spanyol filmrendező
  • 1972 – Vujity Tvrtko író, újságíró, tévés személyiség
  • Ezen a napon hunyt el:

  • 1046 – Szent Gellért itáliai származású szerzetes, Magyarország első püspöke, Szent Imre herceg nevelője, mártír (* 980)
  • 1435 – Bajor Izabella francia királyné (* 1371).
  • 1541 – Paracelsus német alkimista, természettudós, korának leghíresebb orvosa (* 1493)
  • 1940 – Iványi-Grünwald Béla festőművész (* 1867)
  • 1945 – Hans Geiger német atomfizikus (* 1882)
  • 1986 – Kellér Dezső író, humorista (* 1905)
  • Ma van a Szív világnapja.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!