#rablás

2019.10.18. 11:11

Késekkel és bárddal próbáltak kirabolni egy trafikot

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két, szerb és szerb-magyar kettős állampolgárságú férfival szemben, akik februárban az egyik szegedi dohányboltot kísérelték meg felfegyverkezve kirabolni.

delmagyar.hu

A vádirat szerint a vádlottak 2019. február 6. napján, 18 órakor megjelentek az egyik, Szeged belvárosában található trafiknál, abból a célból, hogy azt kirabolják. Az egyik vádlott a trafik bejárata előtt figyeléssel biztosította társa cselekményét, míg a másik vádlott a dohányboltba belépett, és ott ruházatából elővett egy bárdot, valamint a nála lévő 4 darab kés közül egyet, majd angol nyelven a bevétel átadására szólította fel az eladót. A vádlott a kasszára is mutatott, majd a késsel és a bárddal hadonászva a hátráló eladó felé lépett. Cselekményét a vádlott nem tudta befejezni, mivel az üzletbe belépett egy vásárló, aki őt megzavarta, ezért távozott a trafikból. A vádlottnál volt még egy, a társa által magyar nyelven írt cetli is, amelyre „az add ide a pénzt aranyt” szavakat írta, és amit a vásárló belépése miatt már az eladónak átadni nem tudott. A Szegedi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a két férfival szemben. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni. – tudtuk meg a Csongrád Megyei Főügyészség közleményéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában