Súlyos sérülteket vittek kórházba

2019.10.09. 22:30

Kivilágítatlan biciklis okozott súlyos balesetet, majd elment a helyszínről – fotók

Kiskőrös közelében történt a baleset.

Kivilágítatlan kerékpáros okozott súlyos balesetet Kiskőrösnél. Fotó: Donka Ferenc

Ketten súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült, miután összeütközött két személygépkocsi a Bács-Kiskun megyei Kiskőrös közelében, az 5301-es úton. A helyszínen megtudtuk, egy kivilágítatlan kerékpáros haladt az úton Kiskőrös felé. Vele azonos irányban közlekedett egy Toyota személygépkocsi, amely egy utánfutót vontatott. Az autó sofőrje már későn észlelte az előtte haladó kivilágítatlan kerékpárost és megpróbálta kikerülni, a hirtelen kormánymozdulat miatt viszont az utánfutó átcsapódott a baloldali sávba, ott pedig fékezés nélkül belerohant egy szemből érkező Nissan személyautó.

Úgy tudjuk, a Toyota sofőrje súlyosan megsérült, őt a mentők Kecskemétre szállították. A másik autóban hárman utaztak, közülük egy férfi súlyos fejsérülést szenvedett, míg a másik utas könnyebben sérült, őket a kiskunhalasi kórházba szállították a mentők. A harmadik utas karcolások nélkül megúszta a balesetet.

Mint kiderült, az idős kerékpáros férfi egy ideig ottmaradt a helyszínen, majd szó nélkül távozott, őt a rendőrök csak kilométerekkel távolabb találták meg.

A műszaki mentés és a helyszínelés ideje alatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában