Családon belüli erőszak

2019.10.03. 12:58

Lefejelte, szidalmazta, baltát vágott a szekrénybe – évek óta bántalmazta élettársát a vásárhelyi férfi

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a hódmezővásárhelyi férfinak, aki éveken keresztül bántalmazta, zaklatta élettársát, amit a bíróság által elrendelt távoltartás alatt is tovább folytatott. A zaklatás és a bántalmazás az elrendelt távoltartás alatt is folytatódott. Indítványozták a letartóztatását.

A gyanú szerint a férfi 2015. év nyara óta az élettársával közösen használt ingatlanban, ittas állapotban havi rendszerességgel bántalmazta élettársát, illetőleg törte össze a bútorokat, vagy más használati tárgyakat. Több alkalommal előfordult az is, hogy a gyanúsított egy baltát vágott a szekrénybe, valamint okozott 8 napon belül gyógyuló sérüléseket a nőnek. A sértett 2019. év nyarán, mivel már nem bírta tovább elviselni a rendszeres vitákat és bántalmazásokat, megszakította az élettársi kapcsolatot és elköltözött véglegesen a férfitól. A gyanúsított ezt követően sem hagyott fel a zaklatásokkal, bántalmazásokkal – ezekre a közös gyermekekkel való kapcsolattartások szolgáltattak lehetőséget.

Az egyik ilyen alkalommal, 2019. augusztus 27-én erőszakkal, a sértett akarata ellenére bement a volt élettárs lakásába, ahol lefejelte, valamint szidalmazta a nőt, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva neki. A rendőrség 2019. szeptember 3. napján gyanúsítottként hallgatta ki a férfit könnyű testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt, illetőleg a nyomozási bíró távoltartást rendelt vele szemben: köteles volt magát legalább 200 méter távolságra távoltartani a sértett lakóhelyétől, továbbá köteles lett volna tartózkodni attól, hogy a sértettel közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatba lépjen. A gyanúsított mindezeket figyelmen kívül hagyva 2019. szeptember 23. napján éjfél körüli időben ittas állapotban megjelent a sértett lakásánál. Bement, és felszólítás ellenére sem volt hajlandó onnan eltávozni, megvalósítva így a magánlaksértés bűntettét is.

A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított cselekményei egy részét végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el. Vele szemben a járási ügyészség a bűnismétlés veszélye, valamint a távoltartás magatartási szabályainak súlyos megszegése miatt indítványozta a letartóztatás elrendelését. A férfi ugyanis a fentieken túlmenően a távoltartás ideje alatt legalább hat alkalommal kereste fel a sértettet annak lakásában, több esetben ittas állapotban és csak a telefonon értesített rendőrség kiérkezésére volt hajlandó eltávozni.

A járási ügyészség indítványának tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója fog döntést hozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában