Helyi kék hírek

2020.02.29. 08:06

Mindent vitt, amit a szegedi raktárban talált

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki többek között kézi szerszámgépeket és szerszámokat vitt el egy építési területről Szegeden. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

delmagyar.hu
Mindent vitt, amit a szegedi raktárban talált

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helybeli férfit, aki többek között kézi szerszámgépeket és szerszámokat vitt el egy építési területről Szegeden. A rendőrök rövid időn belül elfogták.

A 26 éves feltételezett elkövető 2020. február 17-én hajnalban jutott be a belvárosi építési területre. Az ott lévő – egyébként raktárként használt – melléképület bejárati ajtaját megrongálta, majd bement. Az épületből hosszabbítókat, lámpákat, akkumulátorokat, sarokcsiszolókat, fúrógépeket, körfűrészt, bontókalapácsot, vésőgépet, illetve különféle szerszámokat tulajdonított el több százezer forint értékben. Egyszerre azonban nem tudta elszállítani a lopott tárgyakat, ezért azokat az udvaron elrejtette és később visszament értük. A tulajdonos csak órákkal később észlelte a lopást, majd bejelentést tett a rendőrségen.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során beismerte tettét, elmondta azt is, hogy az eltulajdonított tárgyakat eladta.

Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában