Ma virágboltot rabolt ki a férfi

2020.05.23. 18:53

Elfogták a csütörtökön postán lövöldöző férfit, miután szombaton kirabolt egy virágboltot – Videó

Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a Csongrád megyei rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és korábban egy postánál is próbálkozott Szegeden – írja a rendrőség honlapján.

delmagyar.hu

Fotó: Frank Yvette

A férfi május 23-án pár perccel 14 óra után fegyverrel ment be az egyik szegedi virágboltba. Pénzt követelt és miután azt megkapta, a helyszínről elmenekült.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Rendőrkapitánysággal közösen a bejelentéstől számított egy órán belül azonosította, majd a közelben elfogta az 51 éves helybeli férfit. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy két nappal korábban a férfi próbálta meg kirabolni a Csongrádi sugárúton lévő postát is.

A rendőrök a gyanúsított lakásán tartott kutatás során lefoglalták az elkövetéskor használt lőfegyvert, valamint a ruházatot. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe is vettek.

A police.hu-n további képek láthatók az elfogásról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában