Hódmezővásárhely

2021.01.13. 09:59

Hazáig követett egy nőt a vásárhelyi biciklis szatír

Három nőt is zaklatott.

delmagyar.hu

Ügyészség épülete a Stefánián.

Fotó: Frank Yvette

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly nyáron három nőt is zaklatott a városban. – írja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleményében.

Az ügyészség szerint a férfi tavaly júliusban és augusztusban három alkalommal három nőt követett Hódmezővásárhelyen, majd közelítette meg őket kerékpárral közlekedve. A vádlott miután a sértettek közelébe ért megkérdezte őket, hogy nincs-e kedvük vele közösülni. A kérdések közben a bicikliző férfi az egyik kezével a nadrágjába nyúlva önkielégítést végzett.

A sértettek kiabálva kértek segítséget, ami legtöbbször elegendőnek is bizonyult ahhoz, hogy a vádlott a helyszínről eltekerjen, de volt, hogy

a férfi a menekülő nőt otthonáig követte, ajánlatát ismételgetve.

A járási ügyészség a korábban már hasonló jellegű cselekmény miatt elítélt férfivel szemben 3 rendbeli szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat.

A korábban őrizetben, majd a vádemeléskor bűnügyi felügyeletben levő vádlott bűnösségéről a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában