Bűnügy

2021.07.14. 06:16

Idős házaspár termesztette a drogot Hódmezővásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán, több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek.

delmagyar.hu
Idős házaspár termesztette a drogot Hódmezővásárhelyen

A házaspár 69 éves férfi tagja 2021 július elején került a rendőrök látókörébe, hogy ingatlanján, nagy mennyiségben marihuanát termeszt. A nyomozók az elvégzett adatgyűjtések eredményeként megállapították, hogy a kábítószer termesztésében szintén 69 éves felesége is segítséget nyújtott, továbbá azonosították az időskorú férfi 27 éves társát is.

A rendőrök 2021. július 8-án a kora délutáni órákban tartottak szemlét a kérdéses ingatlanban, amely során megtalálták a nemesített növényeket, továbbá a részben leszüretelt és kiadagolt kábítószert, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket.

A feltételezett elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A gyanúsítottakkal szemben a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán termesztéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában