Makó, Hódmezővásárhely

2021.11.10. 12:55

Reszkessetek betörők – Fotók

A hódmezővásárhelyi rendőrök egy egész csoportot, míg a makói egyenruhások egy magányos betörőt füleltek le a napokban. Mindkét esetben lopás miatt indult eljárás.

delmagyar.hu

Forrás: Police.hu

A megalapozott gyanú szerint egy 29 éves ikerpár és 30 éves társuk október 1-jén jutottak be egy hódmezővásárhelyi családi házba ahonnan készpénzt és aranyékszereket vittek el, mintegy 800 ezer forint értékben.

Az elvégzett adatgyűjtések eredményeként a nyomozók a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának beavatkozóival együttműködve a triót 2021. november 8-án az esti órákban fogták el lakhelyeiken, ahol kutatást tartottak.

 

A feltételezett elkövetőket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították és kihallgatták, a csoport vezetőjét őrizetbe vették és kezdeményezték az ügyészségen letartóztatását.

Ugyanezen a napon a Makói Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentéstől számított két órán belül elfogtak egy férfit, aki Csanádpalotán a reggeli órákban tört be egy ingatlanba, ahonnan ruhákat, könyveket, monitort és egyéb használati eszközöket vitt magával, több mint százezer forint értékben.

A nyomozók a 62 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, aki tettét elismerte.

A gyanúsítottak ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás – írja a Police.hu.sze

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában